Az élet úgy hozta, hogy közel tíz éves terápiás és diagnosztikus ismereteket szerezhettem különféle tanulási és fejlődési zavarok terén. Tapasztalataim és a hiteles páli levelek alapján arra jöttem rá, hogy a páli jellemrajhoz hozzátartozik az a sehol nem említett tény, hogy Pál különös "idézési és szövegértelmezési” szokásai mögött valamiféle írott nyelvi és/vagy nyelvfejlődési zavar állhatott. Keresztény apologetáknak is feltűnt már ez, amire a „kor idézési szokásaira” hivatkozva próbálnak erőltetett magyarázatokat adni, pedig az ok sokkal profánabb.

 

 

Pál általában (szinte mindig) diktálta a leveleit, és csak a végén, a köszöntést írta le saját kezűleg. Kivételt képez a Filemonhoz írt levél, amit börtönből írt, és ami mindössze egy fejezetből áll, gyakorlatilag a legrövidebb hiteles páli levél. A levél rövidségét megmagyarázná, hogy Pál számára valóban nehezére esett az írás. 

 

 

"A köszöntést én Pál írom a saját kezemmel, ami ismertető jegye minden levelemnek. Így írok." (Tessz3:17) Hogyan ír? Miért volt fontos ezt megjegyeznie? Azért, mert valószínűleg különös, jellegzetes írásmódja lehetett, amiről felismerhető volt az írása. Talán csúnyán és kesze- kuszán írhatott. Ez pedig írászavarra, az írás alaki kivitelezésének a zavarára utal.

 

 

Pálnak viszont nem csak az írással volt baja, hanem a beszéddel is: "Ha pedig avatatlan (ἰδιώτης- szó szerint idiotosz, vagyis fogyatékos) vagyok is a beszédben," (2Kor 11:6) "Mert, úgy mondják, ... maga jelenvolta erőtelen, és beszéde silány." (2Kor 10:10). Pálnak vagy igen erős artikulációs zavara (dadogás, pöszeség stb), vagy valamilyen beszédfogyatékossága(pl. diszfázia) lehetett, ami miatt nehezen fejezte ki magát. Mivel ezek a zavarok azonos idegrendszeri gyökerűek, általában különböző zavarokkal társulnak, ezért valószínűleg olvasási és szövegértési problémái is lehettek, ami megmagyarázza, a szövegek furcsa értelmezését és az eredeti jelentéstől eltérő beidézéseit.

 

 

Így lehetséges az, hogy pl a Róm9:25-ben Pál veszi Hóseás könyvét, idéz belőle egy részt, majd valami egészen más értelemben használja fel a kiragadott szakaszt. Vagy amikor a Róma 3-ban a zsoltárokból idézve a szövegösszefüggéstől függetlenül mindenkit igaztalannak bélyegez, figyelmen kívül hagyva, hogy Dávid az ellenségeiről beszél, és nem általában az emberiségről.

 

 

A fentiekből fakadhat a hit általi megigazulás tanának páli értelmezése is. A fő verset, amit Pál elővesz, a rómaikhoz írt levél tartalmazza: „Mert mit mond az írás: Hitt pedig Ábrahám az Istennek, és tulajdoníttaték az ő néki igazságul.” (Róma4:3) A helyzet az, hogy itt vagy egy elírásról, vagy Pál egy igen nagy tévedésről van szó, hiszen ez az ígéret nem Ábrahámnak, hanem Ábrámnak szólt.