Mi ad tekintélyt? 

Az, hha szeretve van vki, tisztelve. A kedvesemmel pl. aki kerekesszékben élt, és négy végtag bénult volt mindig reggel, és este jöttek úgy össze a dolgok, h olyankor tudtunk mindenféléről beszélgetni. De persze napközben is beszélgettünk, csak vhogy úgy alakult, h a reggeli, és esti ápolási teendőkkor jobban egymásra tudtunk figyelni. Napközben én ugye el voltam foglalva a háztartással, adminisztrációval, szoc. ügyek intézésével, ő meg jáccott. Ebédnél megpihentünk egy kicsit, olyankor nem beszélgettünk olyasmiről, amin nem volt egyforma az álláspontunk. Így maradtak a reggelek, meg az esték olyan ügyekre, amiben nem egyeztünk. Viszont nekem figyelembe kellett venni, h az én kifejező-eszköztáram sokkal gazdagabb, mint az övé, hiszen tudok járkálni, helyzetet változtatni, gesztikulálni beszéd közben, ő meg nem. Ezért úgy vitatkoztunk, h én is melléfeküdtem, és hogy mozogni se tuggyak, a lábát rátettem az enyémekre, illetve megfogtam a kezeit. Ez egy eléggé kitekert póz volt, de ugye lekötözni nem tudtam magamat. Szóval, amikor a vita odáig fajult, h emelkedett volna  a hangerő, akkor én szépen befeküdtem ebbe a pózba mellé. Hát állítom kedves barátom, h ebben a pozícióban képtelenség vitázni. Egyszerűen lehetetlenség, h fogod a másik kezét, érzed a léle(k)gzését, a pulzusát, a testének melegét... Eccerűen nem tudsz heves lenni, vagy dühbe jönni... Nálunk a vége mindig vagy hatalmas röhögés lett, vagy szex, vagy mindkettő... :)

Szóval nagyon tudnám mindenkinek ajánlani, hha szereti a párját, de mégis vitatkozni kell, akkor feküdjenek szépen egymás mellé, gabalyodjanak egymásba, és úgy beszéljék meg a vitás kérdéseket. Garantálom, h hatalmas szex lesz az ügyből! :)