Szerdán egy fotókiállítást néztem meg. Siettem vele, mert már csak ezen a héten látható. A címe 3 szín, és az 1905-1915 között, a cári Oroszországban készült színes képeket láthattam. Nos, képekről szavakban beszélni, ez reménytelen. Maradjunk annyiban, hogy a Mai Manó házban folyton úgy éreztem magam, hogy időutazást teszek. Ráadásul állandóan valami irodalmi hivatkozás ugrott be, a kibitkáról Sztrogoff Mihály, a bukharai emírről, akinek díszes, csodásan hímzett kaftánja volt, meg Naszreddin Hodzsa. No és Vámbéry Ármin. A tájképekről pedig Turgenyev.

Az egyik képen kosárral ábrázolt grúz nők láthatók valami cserjefélék előtt. Rá nem jöttem volna, mi az, de a felírásból kiderült, hogy teacseje! Szolgáljon mentségemre, hogy ilyet csak filmen láttam, ott is ritkán.

A másikon pedig a kifejező nevű Éhségpusztában látható nomádokat szemléltem, tényleg nem festettek valami csodásan, remélem, csak átutaztak ezen a szépnevű helyen.

Az örmény ünneplő női viselet csodaszép, díszesen hímezték, övvel fogták össze. Igaz, ott is volt tetőtől-talpig fátyolba burkolt nő, talpig feketében. No de ő nem grúz! És nem is örmény.

Egyébként maga az épület is érdekes, eredetileg fotóműterem volt, a legnagyobb szobájában egy egész fal csupa-csupa ablak, a teteje pedig üveg.

A lépcsőház korlátja faragott, sárgaréz díszítéssel, falépcsővel.

Úgy látszik, az épület nem szenvedett bombatalálatot a háborúban, aminek nagyon örülök.

Most viszont egy darabig leállok a kultúrával, mert ami sok, az sok!