Ezen még soha nem gondolkodtam el, de valószínűleg nem is fogok, mert annyira természetes, hogy semmi értelme ezzel múlatni az időt. 

 

Azért nem gondolkodtál el még rajta, mert annyira természetes?

 

Ezzel voltaképpen nem azt mondod, hogy az ember a nem természetes dolgokkal való gondolkodással tölti ideje jelentősebb és értelmesebb részét? 

 

Így alakultak a dolgok és kész. Kétneműek vagyunk, s csak így tudunk szaporodni, fönnmaradni.

 

Ha megfigyeled, itt többes számban fogalmazol. Nem azt mondod, hogy "egynemű vagyok", hanem, hogy kétneműek vagyunk. Aztán rögtön hozzá is teszed, mintegy magyarázat gyanánt, hogy azért van ez így, mert csak így tudunk szaporodni, fönnmaradni. Ami látszólag logikusan következik az előzőekből. Nem veszel észre itt semmi különöset? Pl, hogy ahhoz, hogy én (első szám, egyes személy) legyek, szükség van a mi-re (többes szám első személy) Most keressük meg a közös nevezőt a kettőben, azaz az egyes- és a többes számban... T.i. mindkettőben ott van egy bizonyos: első személy.

 

Speciel, elképzelni sem tudom, mire gondoltál, mikor ezt a mondatot leírtad... Ha kifejtenéd, biztosan megérteném, de így még találgatni sem nagyon tudok.

 

Oké, meglátjuk. Tettünk fentebb egy próbát.  

 

Mondjuk lélekszinten esetleg lehetne valamiféle közösség, bár erősen kétlem, hogy ennek lenne bármilyen alapja...

 

Ha "esetleg lehetne", akkor lehet alapja... 

 

"Mindennek van alapja... ezt tanuld meg..." nem te írtad nemrég P. cocónak?