Sajnos igaz, hogy amiről emberekből összeállított testület dönt, annak a döntésnek végső kimenetele
szükségképpen így dől el. Félretéve minden komolytalan és főként, így - utólag, már teljesen parttalan
elmélkedést (aminek persze mindig van értelme és hozadéka, mert ezáltal ismerhetnénk meg egymás
véleményét ezekről a dolgokról), ezen az alapon felettébb értelmes dolognak látnék magam is egy un
"közönségdíj"- at alapítani és minden Nagy Torna alkalmával, legelső sorban a helyszínen - megjelent
közönséget megkérdezni ebben az ügyben. Ezzel egy igen tisztességes díjazású, valódi, elismerésre -
méltó díj lenne odaítélhető azok számára, akik a Nagy Tornák alkalmával a legtöbbet teszik a sportág
népszerűbbé - tételéért. Arról nem is szólva, hogy a kilátogató közönség szerintem szinte döntő része
- maga is igazi szakértőnek tekinthető, ezáltal garantálható lenne, hogy csakis valódi és sohase kamu
teljesítményt felmutató Rikishi-k juthatnának hozzá ehhez a díjhoz. Az pedig nagyon is méltányolandó
szempontnak tartanám magam is, hogy ez a díj valóban csakis a Maegashira - csoportbeliek számára
lenne odaítélhető.