Tegnap volt a Színházak Éjszakája, ez is érdekelt, ezért jó előre beterveztem az

útvonalat, mit és hol szeretnék megnézni. A névvel ellentétben nem éjszaka kezdődött: a Katona József színházban már három órakor hallgattam egy előadást, a Csak nézünk, mint a moziban? volt a címe, és arról beszélgettek benne, miért fordul elő gyakran, hogy filmből színdarabot írnak. A fordítottja gyakoribb.  Hárman beszélgettek, és egy moderátor terelgette a beszélgetést. Sajnos, a nevüket nem jegyeztem meg, és balga módon nem vittem kedvenc noteszemet. A feltett kérdésre nem kaptam egyértelmű választ, de annál érdekesebb történeteket hallottam.

A dramaturg elmondta, hogy ő írta át színpadra a Hippolyt, a lakájt. Kevesen tudják, de ezt Nóti Károly eredetileg színdarabnak szánta, kifejezetten a Csortos  –Kabos  kettősre írta, igaz, ebben a feldolgozásban a férj volt a főnök, a feleség a nyuszi. Viszont amikorra be akarták volna mutatni a színházban, Csortos átszerződött a Nemzetibe, és szó sem lehetett arról, hogy az a színház idáig leereszkedjék. Ezért aztán gyorsan átdolgozták forgatókönyvnek, ez volt a második magyar hangosfilm, óriási sikere lett! Ebben is, a Tanú átírásában is meg kellett tartani néhány emblematikus mondatot, például: Ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit, vagy a hagymát is hagymával eszem! No meg kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mi narancsunk! A Tanút egyébként Bacsó Péter maga szerette volna átírni, de aztán lemondott róla. Ha már róla beszélünk, a Te rongyos élet-et szintén bemutatták színpadi változatban, éspedig 56 hatvanadik évfordulója tiszteletére.

Igazán nagy feladat volt a Római vakációt színpadra alkalmazni, mert ott Róma utcái, terei is főszereplők, ezért aztán egy filmforgatás keretébe helyezték a történetet. Végignézve az ott kapott műsorfüzetet, jó néhány ilyen színdarabot láttam. Bevallom, elképzelni sem tudom, hogy a Macskafogót hogy játsszák el, de remélem, jól!

Innen a Radnóti színházba mentem, a rendezvény címe: Szöveg a fejben, spila a szívben, kellék az asztalon. Mint kiderült, ez a kaposvári színház legendás kellékesének a jelmondata volt. Itt két hivatásos színész, egy rendező és kb. tíz, önként vállalkozó néző szerepelt, afféle szerepgyakorlatot játszottak a színpadon. Először is megtanultunk (mindenki, a nézőtéren is) helyesen lélegezni, aztán két szereplő kapott egy feladatot, meghatározott szöveg elmondásával kellett kifejezni a helyzetet. Meg kell mondjam, a laikusok is vitézül helytálltak.

Az utolsó hely, ahová eljutottam, az Ódry színpad volt, mert azzal az érdekességgel kecsegtetett, hogy rendhagyó felolvasószínházat tart, bemutatja a szerzők darabjukhoz írt utasításit. Aztán a rendező, illetve a dramaturg boldoguljon, ahogy tud!

Elsőként Füst Milán: Boldogtalanok című drámáját láttuk, a színészek olvasták a darabot, és próbáltak megfelelni a leírtaknak. Például olyanoknak, hogy a hősnő pirul-sápad. Ezt úgy érték le, hogy az első esetben kissé felpofozta saját magát, a másodiknál fehér port szórt a képére.

Egynéhány szerzői szöveget hallva, nem tudtam elhessegetni azt az érzést, hogy ezt Karinthy találta ki az így írtok ti-ben.

Ugyanez vonatkozik Szép Ernő: Patika című darabjára is. Tekintsünk el attól, hogy egy fogfájós asszonyka, aki fájdalomcsillapítót kér, ilyen állapotban biztos, hogy nem örül a segéd szerelmi vallomásának. Attól is, hogy ha férjemuram (a főnök) megérkezik, és ott kopogtat az ajtón, attól még nem kell annyira pánikba esni, hogy a segéd a legfelső polcon keresgéljen a mérgek között, szívesen ajánlgatva a szeretett nőnek. Viszont szegénynek hol fel kellett mászni egy létrára, hol azért mászni le, hogy előkerítsen egy hegedűt, hol azért esett térdre, mert szerelmet vallott, de miután azt nem írták, hogy felállt, térden csúszva ment a kiszolgálópultig. Állítom, mindenki, a szereplőket is beleértve, kitűnően szórakozott

A következő darabnak mind a nevét, mind a szerzőjét elfelejtettem, szerintem jogosan. Viszont ilyesféle leírásokat tartalmazott: a hősnő belép, tudatában van önnön kivételezett helyzetének, a főhős impresszionista fiatalember. Ez utóbbi stimmelt, hiszen a tulajdonságai nagyjából kétpercenként változtak! Nem volt könnyű dolga az alakítóknak, de megtettek mindent, ami tőlük telt! A harmadik szereplőnek sokkal könnyebb dolga volt: ő csak egy butuska, de jóindulatú nagynéni.

Viszont mind én, mind a többiek rájöttek, hogyha valaki úgy olvas egy könyvet, hogy a másik kezében egy csokor rózsa van, bajos dolog lapozni!

Befejezésként a Bánk bán egyes jeleneteit mutatták be, szintén pontosan követve a rendezői utasításokat. Mit ne mondjak, néhány dolog elég nehezen kivitelezhetőnek tűnt.

Nagyon is elfogult véleményem szerint a Bánkot alakító fiatalember nagyon tehetséges!

Ezzel vége is lett a programnak, indultam hazafelé, éspedig derűsen, jó érzésekkel.