Vannak filozófiák, amelyek arra épülnek, hogy az emberek nem tapasztalnak meg minden létező lelki szintet. Megragadnak egy értelmezési tartományon belül, és ott keringenek... nem különbözik ez sem attól(doketizmus), mint hogy valakinek élete végéig lapos a Föld...

Az emberek jó része(belső érzete), a legbelső éne, az önvalója tiltakozik az ellen, hogy Istennek olyasmire van szüksége, hogy egy emberi lény a Benne való hitéért kereszthalált haljon. Nincs is ilyen, a kereszténység is csak egy törvényhelyettesítő vallás, és ilyen szempontból mind az.... mivel nincs szabályozva az emberek élete olyan szinten, hogy a társadalom rendfenntartása biztosított legyen, az abban a korban szinte mindenki által gyakorolt valláson keresztül érik el, hogy akarjanak az emberek rettegni Istentől...

Napjainkra ez a felügyelet kicsúszott a papok kezéből, ezért jöhet létre az, hogy az emberek csak hinni akarnak, megvalósítani nem, és azt gondolják, csak rémtörténet-gyűjtemény az összes szentírás...

Az emberek többsége még a történetekkel sincs tisztában, és mikor a vallás felé fordul, akkor ő van a legjobban meglepődve, mikor olyasmit tapasztal, amiről azt hitte nem létezik, és persze egyből elkezdi tanulmányozni a szentírásokat... akkor szokott leesni, hogy ezeknek a rémtörténeteknek van egy  másfajta - vagy több - értelmezése, és akkor fordul egyet sokakkal ez a világ(kultúrsokk), hogy amit eddig hitt, azt utána nem csak kicsit hiszi másképpen, hanem nagyon...

De közben Isten helyzete cseppet sem változott, tehát a változás folyamatosan csak a hívőben jön létre... az önmegvalósításnak ez a folyamata van leírva minden vallásos történetben, csak az ember a sok "gonoszsága" között a fanatizmusát is igyekszik kiélni... Pálban ez túltengett, Jézus pedig nagyon akart messiás lenni...

Tehát nincs ki közül választani, hogy Igazsága vajon melyiknek volt...