almakk
2019.09.02
|
|
0 0
23042
|
Mivel úgy tűnik efezusban íródott maga az evangélium, én azt valószínűsítem, hogy egy páli gyülekezetből kiszakadt, és hitét (krisztus- hitét) vesztett, a jeruzsálemi gyülekezetből érkezett "evangélisták" által "kitérített" emberkéről lehet szó (aki hallhatott szemtanú beszámolót is).
A tudományos állítások alapján a János evangélium később íródott, mint a második lázadás történt. Ennek eredményeként ekkor már rég nem volt jeruzsálemi gyülekezet.
Tehát egy pogány alapokon nyugvó evangélium íródott, amely szöges ellentétben állt már az akkor még létező zsidókereszténységgel. Annak alapja ugyanis nem az írás volt, hanem tárgyi bizonyíték Jézus feltámadásáról. Amelyről még Pál tudomással bírt, de a betérő pogányok számára már nem ez volt az alap - hanem Pál tanítása. |
Előzmény: balivi (23039)
|
|