Egy állítás tagadása

Szemitizmus = antiszemitizmus

Persze nehéz és eléggé felesleges állást foglalni e probléma környékén akkor, ha sem szemita, sem pedig antiszemita nem vagyok.

Csak próbálom megérteni.

Miért oly fontos ragaszkodni egy állításhoz, ha az állítás természetéből fakadóan borítékolható: a (nem tanultan, idomítottan, hasonlóképpen, ámde nem bigottan vallásosan civilizált) többség zsigerből utasítja el azt – és egyébiránt mindent, amit nem ért(het). Ez valami(féle lehetetlen) küldetés?

Mire számíthat az, aki folyamatosan provokálja (a többséget képező) környezetét? Na, erről (itt) hosszabban is tudnánk értekezni.:-)

Végeredményben, a kérdés mégis csak az: tartozik-e másra, hogy miben (és miért) hiszünk. És itt bicsaklik meg a történet; amikor is egy szemita éppen azért nem kérheti számon mások antiszemitizmusát (és annak minden várható/belátható következményét), amiért a (csak önmagáért, nem másokért létező) hite szerint, ő szemita (jelentsen mások számára bármit is az ő vélt kivételezettsége, mint identitásának mankója) – amely állítás tarthatatlan voltáról, az állítást tevők persze nem nyitnak vitát; az általuk evidenciaként értelmezett állítást kéretik mindenkinek elfogadni, aminek értelmében mint minimum, mindenki(knek) más(ok)nak megértően (elfogadóan) kell meghajolni előttük?

Vagy nem tudom… de lehet, hogy ez a probléma gyökere? A szelet vető, vihart arató (soknemzetiségű) szemitizmus?