Csam úr Creative Commons License 2019.08.27 0 0 616

Na, miután kiderült, hogy a rezsi-utalvány átruházható, Tehát akinek nem saját nevén van a mérő óra az is fel tudja használni mert ha a gyerekek nevén van akkor ők fizethetik vele a fogyasztást, ha otthonban van a nyugdíjas akkor törleszthető vele a gondozási díj, most  újra megpróbálnak fogást keresni a gesztuson azzal, hogy de miért kapja minden nyugdíjas.

 

"Ráadásul a rendszer végtelenül igazságtalan is – állítja –, mert a pénzt azok a kiemelkedően jómódban élők is megkapják, akiknek ez legfeljebb a kerti medencéjük fűtésének egynapos költsége, miközben a nagyon sokan végtelen szegénységben, szinte már nyomorban élnek. Nekik természetesen minden fillér jól jön, s éppen erre játszik a kormány"

Hány olyan nyugdíjas lehet akinek a kerti medence fűtése napi 9 ezer körül van? Talán száz - még ezzel is túlzó a becslés de legyen. Viszont van négymillió mélyen szegény akik közül bizonyára van legalább egymillió aki nyugdíjas na azoknak meg minden fillér jól jön.

Szerintem azért kesereg a szakszervezet nyugdíjas tagozata, mert őket nem kérték fel a döntésben való részvételre, pedig mekkora társadalmi súlyuk van ám!

Most meg fanyalognak hogy a száz gazdag miért kap inkább ne kapjon az egy millió szegény se. Ki érti ezt a nagy szociális érzékenységet?

https://mfor.hu/cikkek/szemelyes_penzugyek/rezsimorzsa-kiakadtak-a-nyugdijasok-a-9-ezer-forintos-utalvanyon-.html

Abban azonban igazuk van, hogy az utalvány osztása gyanúsan közel esik az önkorm. választásokhoz!