Jó volt olvasni a beszámolódat!A Hopp Ferenc Múzeumban jártam már a nyugdíjas csoporttal, de ez nem jelenti azt, hogy ne akarnám még egyszer megnézni.
Ami Nopcsát illeti, ő is egyike volt a dualizmus korának színes alakjainak. Végül is, mi egyéb várható Fatia Negra unokájától? Irodalmi pletykák szerint Jókai róla mintázta az álarcos báró/rablóvezért. Szintén állítólag Nopcsa László pisztollyal a kezében "kérte" Jókait, hogy fejezze be a történetet, ő pedig be is fejezte. Ezért ha valaki lezáratlannak érzi a Szegény gazdagokat, nem is téved. A Nopcsa-família persze másként mondja, itt már nem lehet igazságot tenni. Ráadásul Móric bácsinak senkit nem kellett szomszédba küldeni, hogy kérjen már kölcsön egy kis fantáziát!
Érdekes, hogy kezd divatba jönni, egy regény és egy életrajz is megjelent róla mostanában.
Visszatérve a fősodorba: én is kezdek rájönni, hogy úgysem tudok mindent egyszerre megnézni egy nagyobb múzeumban, jobb, ha azokat nézem figyelmesen, amik mondanak nekem valamit. A fentebbi múzeumban a földszinten látható kép volt a kedvencem, egy öszvéren ülő öregurat ábrázolt.
Ami a Természettudományi Múzeumot illeti, régóta tervezem, hogy megnézem, sort fogok keríteni rá!