"A vére az engesztelő áldozat és nem a halála"
Rómaiakhoz, 3:24 - Megigazulván ingyen az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban való váltság által,Rómaiakhoz, 3:25 - Kit az Isten eleve rendelt engesztelő áldozatul, hit által, az ő vérében, hogy megmutassa az ő igazságát az előbb elkövetett bűnöknek elnézése miatt,Rómaiakhoz, 3:26 - Az Isten hosszútűrésénél fogva, az ő igazságának megbizonyítására, a mostani időben, hogy igaz legyen Ő és megigazítsa azt, a ki a Jézus hitéből való.
— Keressünk tovább:
1 Korintusi, 1:22 - Mert egyfelől a zsidók jelt kívánnak, másfelől a görögök bölcseséget keresnek.
1 Korintusi, 1:23 - Mi pedig Krisztust prédikáljuk, mint megfeszítettet, a zsidóknak ugyan botránkozást, a görögöknek pedig bolondságot;
1 Korintusi, 1:24 - Ámde magoknak a hivatalosoknak, úgy zsidóknak, mint görögöknek Krisztust, Istennek hatalmát és Istennek bölcseségét.
1 Timóteushoz, 2:5 - Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus,1 Timóteushoz, 2:6 - A ki adta önmagát váltságul mindenekért, mint tanúbizonyság a maga idejében,1 Timóteushoz, 2:7 - A mi végett rendeltettem én hirdetővé és apostollá (igazságot szólok a Krisztusban, nem hazudok), pogányok tanítójává hitben és igazságban.
Zsidókhoz, 9:14 - Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, a ki örökké való Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek.Zsidókhoz, 9:15 - És ezért új szövetségnek a közbenjárója ő, hogy meghalván az első szövetségbeli bűnök váltságáért, a hivatottak elnyerjék az örökkévaló örökségnek ígéretét.
— Tehát Jézus Krisztus halála nem engesztelő áldozat Pál szerint?