kitadimanta Creative Commons License 2019.08.16 0 0 22383

"Megint a fantázia:-) honnan veszed ezeket? Mert nem a szövegből az biztos. Idézz már páltól olyat, hogy jahve nevét említi!"

Nem a kisujjamból szoptam, erre mérget vehetsz, hanem a Bibliából.

Már citáltam, de újra megteszem kicsit kibővítve. Alább Pál vall magáról, hitéről, vallási hovatartozásáról. Nem tudom kell-e kommentálnom az ő farizeus-hitét, Jahve vallását? Remélem már ebből a három versből félreérthetetlen válaszokat kapunk a kérdésre. Ha mégsem, a továbbiak megerősítik az itt leírtakat.

Csel22:3 „Én zsidó ember vagyok, születtem a czilicziai Tárzusban, fölneveltettem pedig ebben a városban a Gamáliel lábainál, taníttattam az atyák törvényének pontossága szerint, buzgó lévén az Istenhez, miként ti mindnyájan vagytok ma:”

Csel 24:14 Erről pedig vallást teszek néked, hogy én [Pál] a szerint az út szerint, melyet felekezetnek mondanak, úgy szolgálok az én atyáim Istenének, mint a ki hiszek mindazokban, a mik a törvényben és a prófétákban meg vannak írva.- Mondja ezt, mint Jézus követője!

fil3:5. Körülmetéltettem nyolczadnapon, Izráel nemzetségéből, Benjámin törzséből való vagyok, zsidókból való zsidó, törvény tekintetében farizeus,”

 

A következő versekben a mózesi (nem a jézusi!!!) törvény tisztelőjét a körülmetélés fontosságának elismerőjét láthatjuk:

1Kor9:9 „Mert a Mózes törvényében meg van írva:” – Nem a jézusi Hegyibeszédben, hanem az Ószövben.

Zsid10:28 „A ki megveti a Mózes törvényét, két vagy három tanubizonyságra irgalom nélkül meghal;” - Tehát szó sincs arról, hogy a Hegyibeszéd és/vagy Jézus bármilyen tanítása az ő szájából elhangozzék. Sőt, felhívja a figyelmet; ha valaha Jézus tanítását követte volna valaki, felejtse azt el örökre, ha jót akar magának.

Gal5:3 „Bizonyságot teszek pedig ismét minden embernek, a ki körülmetélkedik, hogy köteles az egész törvényt megtartani.”

Gal5:11 „Én pedig atyámfiai, ha még a körülmetélést hirdetem, miért üldöztetem mégis?”

 

Emitt pedig a mózesi-Jahve-szemlélet gyöngyszemét, a fogat-fogért (bosszú) elvét valló Pált láthatjuk:

Zsid 9:22 "És csaknem minden vérrel tisztíttatik meg a törvény szerint, és vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat."

Vesd össze az ószövetségi (Jahve) megfelelőjével. Egyértelmű a folytonosság a szellemi azonosság:

Zsolt 58:11-12. „Örül az igaz, mikor látja a bosszúállást; lábait mossa a gonosznak vérében. …bizony van ítélő Isten”

És mindkettőt vesd össze Jézussal:

Mt 18:21-22. "Uram, hányszor lehet az én atyámfiának ellenem vétkezni, és néki megbocsátanom? még hétszer is? Monda néki Jézus: Nem mondom néked, hogy még hétszer is, hanem még hetvenhétszer is."

 

Övé a megváltás elméletének kétes dicsősége is, ami a mózesi „erkölcs” (más vigye el a balhét helyettem) továbbélését biztosította.

 

Ezek után ki az aki kétségbe vonná Pál Jahve-hitét?

Előzmény: balivi (22372)