"De valszeg hagyomány és nem történelem. Pál hellenizált, valszeg prozelita volt. A felkenés nála nem uralkodásra felkenést jelent. Úr a felemeltetésben lett."
Szerintem Pál nem létező figura volt, őt a zsidók mint ellen-Jézust találták ki, ellensúlyozandó sőt, lenullázandó a jézusi eszmeiséget, valamint a már említett megváltás-áldozatisággal élét venni megölésének, s jótéteményként föltüntetve magukat fölmentve a király-gyilkosság alól.
Ezért a rengeteg hasonlóság Jézus és Pál életében, s ezért van néhány jézusi tanítás is benne, ez utóbbiak nyilván mézesmadzagként, megtévesztésül. Hogy világos legyek: Pál Jézusként lépett föl, miközben végig a mózesi elveket, törvényt, a Jahve-hitet vallotta, követte, kvázi rehabilitálta annak Jézus által megtépázott dicsfényét.
Pál éppen olyan módszer szerint került a történelem palettájára, ahogyan Él-ből csináltak anno Jahvét. Most Jézusból készült az ő héber változata Pálként nevesítve.
Figyeld a finom részleteket is: Jézus az ács, aki kőházat kősziklára (Péterre) épített, ahogy Él-Aséra-Baál-nak emeltek kő-templomokat a magaslatokra, Pál viszont sátorkészítő. Sátrat Jahvénak állítottak. Lásd annak szabályait Mózesnél.