"a kérdésem az, hogy van-e létjogosultsága annak az elképzelésnek, hogy a mi 3D-s terünk, egy 4D-s hipergömb 3D-s felülete.

azaz, ha "elég ideig egy irányba nézünk" a 3D-ben, akkor a saját tarkónkat látjuk meg."

 

 

Mindennek van "létjogosultsága", ha sikerül kimagyarázni a MÉRÉSI TÉNYEKKEL szembeni ellentmondását.

Mérési tény: az univerzum terének görbülete "globálisan" NULLA.

 

Az univerzum tere "globálisan" sík, azaz az általad emlegetett triviális "hipergömb felület" megoldás biztosan nem jó a véges de határtalan 3D tér létrehozásához. Topológiailag van még számos szóbajöhető sik-kompaktifikáció, amelyek közül a sík-hipertórusz a legegyszerűbb: ha hengerbe hajtasz egy papírlapot akkor a 2D felülete továbbra is síkgeometriájú marad, ha a maradék két élt 4D-ben hajtod egymáshoz, akkor az alakzat 2D felülete továbbra is sík marad. Na ezt képzeld el hat dimenzióban!

 

De ami a lényeg: a különféle sík-kompaktifikációknak vannak matematikai előrejelzései, amelyeket például a háttérsugárzás mintázatában ellenőrizni lehet, és ezt TERMÉSZETESEN A VALÓDI TUDÓSOK MEG IS TETTÉK. Negatív eredménnyel:

Planck 2015 results XVIII. - Background geometry and topology of the Universe

 

 

 

Nem győzőm elégszer hangsúlyozni: szemben a XX. század nagy részével - amiben az itt hozzászólók többsége szocializálódott - a KOZMOLÓGIA MÁRA PRECÍZIÓS MÉRÉSI TUDOMÁNY LETT, és nem kötetlen LSD-s fantáziálás a vakvilágba! Kőkemény mérési tények vannak, aminek az összes modellnek meg kell felelnie. Ha pedig valaki annyira outsider, hogy a precíziós mérési adatokat sem ismeri, akkor javasolt, hogy ne kezdjen ötletelni, mert hiábavalóság amit művel.