Mivel jogom van butaságokat leírni és egy fórumon közzétenni, íme! ;-)

A diszkrét téridőről, az anyagról, az univerzumról

A kvantumot, mint adagot, én a tér és az idő végességéhez kapcsolom, amennyiben a potencia pont, mint egy szingularitás is véges potenciával, megnyilvánulási készséggel rendelkezik. Ez a véges potencia az elsődleges létalap, ami öröktől van, és ami megnyilvánul tér-idő kvantumként. Az időnkénti, vagyis az egymást követő újbóli megnyilvánulásai, egy végtelen folyamatot, mintegy „gyöngysort” alkotnak. Ezzel a véges időnkénti, de újbóli dinamikus megnyilvánulással kapcsolja össze a végest, a végtelennel, a létet a létezővel. Ugyanakkor a potencia pontok, az egyéni téridő kvantumok száma is megszámlálhatatlanul „végtelen”sok. Ezzel a sokasággal alkotja azt a végtelen, fluktuáló halmazt, amit „kvantumhabnak”, anyagmentes téridő struktúrának nevezek. Ez tartalmazza részben az anyagot is, amivel kialakul a dualisztikus világképünk, a szellem és az anyag párosáról.

Az anyagról: az anyag is kettős természetű létező, amely részecske és hullám formátumú, nem megszámolhatóan sok, de véges mennyiségű öröktől való létező, amely állandó mozgásban van.

Én úgy gondolom, hogy a (field) mező, az anyag elemi részecskéinek „anyagi” terméke, vagyis a töltéseikből fénysebességgel ki és beáradó „hatóerő”, ami mindenirányban átjárja azt a téridő tartományt, amely még a töltött részecskéket tartalmazó halmazon is túl terjed. Ahol véget ér a mező, azon túl már nincs elektromágneses és gravitációs kölcsönhatás a véges számú elemi részecskék között. Képzeljük el, hogy az elektromágneses hatás kék színű, a gravitációs, pedig sárga. Ezek keveréke a zöld színű mező, egy zárt halmaz, ami az anyagi hatóerőknek állandó fénysebességű, mindenirányú halmazon belüli áramlása. Mivel ebben a halmazban találhatók a töltéssel, (gravitációs tömeggel bíró) részecskéket formáló anyag is, ezek mozgási sebessége már nem éri el a fénysebességet. Mivel a mező egy állandó „belső” sebességű zárt halmaz, ha eltekintünk a mozgási irányultságoktól, akkor egy álló vonatkoztatási rendszernek vehetjük. Ehhez vonatkoztatjuk a részecskékből álló anyag mozgási sebességének maximumát, amihez meg viszonyítjuk a minimumát. A mezőhöz viszonyítva álló részecske nincs, csak az együttmozgó testek egyike áll, a másikhoz képest. Most képzeljük el, hogy az álló vonatkoztatási rendszernek minősített mező színe fekete, mert eltekintünk a mozgástól és annak irányultságától. Ez lenne a sötét égboltozat, amin fehér fénypontként látszanak a nem fénysebességgel mozgó, fényt kibocsájtó égitestek. A fehér fénysugár, aminek színét az irányultságának figyelembevétele adja, fénytöréssel (prizmával) szétbontható a szivárvány színeire. Ezek szóródása és visszaverődése, pedig a kevert színeket adja.

A kínai univerzalizmus szimbóluma a Jin Jang, jól szemlélteti az elgondolásomat. A kör, amiben a két cseppalak van, az egységet, az egészet jelöli. A fekete cseppben lévő fehér kör, és a fehér cseppben lévő fekete kör, az anyag duális természetét és a vonzó, taszító hatásokat is szimbolizálja. A cseppalakok görbülete, pedig a mozgást, a körforgást jelképezi. Ha az anyagmentes téridőt színtelennek tekintjük, akkor a benne lévő Jin jang szimbólum az anyagi univerzum.

A kettős természetű anyag, egy végtelen téridő halmazon belüli, véges halmaz, vagyis az Univerzum. Az univerzumon belüli, általunk belátható, érzékelhető halmaza, pedig annak csak töredéke. Ennél fogva e belátható tartomány tágulása, nem azonos a benne található erőtérnek (mezőknek), és téridőnek a kitágulásával. Inkább nevezném a tömeggel rendelkező objektumok lokális, időnkénti felhígulásának. A még érzékelésünkön túli tartomány hatásairól, eseményeiről, csak a felénk irányuló, az időben késlekedő fény, közvetett információi érkeznek.