Paleokrites Creative Commons License 2019.08.05 0 0 22106

Nos, Isten az ószövetségben kijelentette, egyedül Ő az Isten, rajta kívül nincs más Isten, sem gyereke nincs, mert nem nemzett gyerekeket, így Jézus keresztény nemzésű zabigyerek, szájjalások és hanták által gyártott műmájer megváltó!

 

a zsidókhoz írt levélke is vallásirodalmi hanta..., ismeretlen szellemi etető műve!

 

Olyan, hogy Isten örökösévé tenne, akkor ugye meg kellene halnia, ezért is gondolták a díszkeresztény egyházatyák közül, hogy van ó és új testamentum, avagy ó és új szövetség?

 

Ne nézze már madárnak az embereket az egyházi tanítói hivatal!

 

Jézus által teremtett világ, ez új keletű elgondolás, mert hazugság az első teremtés történethez képest is és ezt a hazugságot tartja fenn egy keresztény egyház bűntelenül sok más bűnei mellett?

 

Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképpen szólott hajdan az atyáknak a próféták által "

 

Nos, Ábrámnak nem küldött prófétát, Mózesnek sem, ám Dávid és félrenemzett gyerkőce Salamonhoz sem szól követlenül, a dávidi, júdeai vonalat Isten menesztette, mert nem voltak méltók Istenhez, ha csak az ószövetséget nézem és ebbe ültették bele a keresztény vallásalapítók egy Jézus nevű fazont, aki áldozat szerepbe tetszelgett és közben gyilkosoknak kiáltották ki a zsidókat, mert a Rómaiak elítélték és keresztre feszítették a regényeik szerint! Felkentnek is mondták, egy prosti olajjal megkente egy ivóba, háznál, ami erkölcsileg igencsak lehetetlen történet, agyon kövezés járt érte, de hogy prófétikusnak tűnjön, Jézus szájából elhangzónak írtak mindenfélét igazolványaik meséire!

 

 

Az utolsó idők úgy látszik évmilliókig tart...., 2000 év eltelt már, de sehol Sára....., a hazugság meg folyik szektánként mint a szenny!

 

Előzmény: Törölt nick (22105)