Nagyon jó kis vita kerekedett vicinális ügyben, érdekes érvek ütköznek.

Kicsit beszállnék én is, saját szemszögből tekintve a történetre.

 

A vicinálisaink többsége a XIX. század utolsó és a XX. század első negyedében épült, csökkentett műszaki tartalommal (alacsony tengelynyomás és sebesség, ennek megfelelő ágyazat, minimális vonali és állomási biztosítóberendezés) és egyszerűsített forgalommal (állomástávolságú közlekedés, kevés állomási vágány - főleg rakodásra, vegyesvonati közlekedés), illetve nem mindig a legcélszerűbb vonalvezetéssel.

A nagy vetélytárs, a közúti közlekedés robbanásszerű terjedése előtt a vicinálisok koruk tökéletes közlekedési eszközei voltak, főleg fővonali ráhordó szerepük miatt.

Ugyanakkor a II. világháborút megelőző évektől napjainkig nem tartották megfelelően karban ezeket a vonalakat, illetve a műszaki tartalom bővítése (tengelynyomás és sebesség felemelése) sem volt olyan mértékű, hogy a mai versenyben ezek a vonalak megállják a helyüket.

Gyakorlatilag most az elmúlt 100 év "gondatlanságának" eredményét látjuk a mellékvonalakon.

 

Utas szemszögből a szolgáltatás minőségé számít:

- milyen vonzáskörzeti központot tudok elérni (város, vasúti csomópont), milyen átszállási-továbbutazási kapcsolatokkal,

- milyen a járatsűrűség (min. 1-2 óránkénti irányonként),

- mekkora a vonali- és átlagsebesség érhető el (min. 80 km/h és min. 50 km/h),

- mekkora távolságra van a szolgáltatás (minél közelebb legyen a lakott településhez!).

 

A fenntartó szempontjából a stratégiai fontosságú és jelentős teherforgalmat is bonyolító vonalakat amúgy is fenn kell tartani, illetve a megfelelő karbantartást is biztosítani kell.

 

A szolgáltató szempontjából lehet vizsgálni:

- mely szolgálati helyeket érdemes üzemben tartani,

- mekkora volumenű fejlesztéssel lehet a vonalvezetést javítani, a pályasebességet és tengelynyomást emelni,

- milyen költséggel lehet megfelelő kínálati menetrendet kialakítani adott vonalon.

 

Azaz minden egyes mellékvonal további sorsa - bezárás vagy fejlesztés - egyedi elemzés eredménye kellene, hogy legyen!

 

Írtatok nagyon jó példákat (142-es alsó szakasza, Újszeged-Makó, stb.)!

Véleményem szerint csak a minőségileg "megújuló" mellékvonalak élhetik túl a következő 20-30 évet, a 20-30 km/h átlagsebességű, napi néhány vonatpárral biztosított szolgáltatásnak nincs jövője.

 

Óriási feladata lenne a szakmának a mellékvonalak kérdésének rendezése, még akkor is, ha az a jelenlegi hálózat bizonyos elemeinek felszámolásával járna, ugyanakkor a megmaradó vonalak túlélését hosszú távon lehetne biztosítani.

 

Sajnos nálunk a megyéknek, régióknak nincs akkora önrendelkezési joguk és büdzséjük, mint pl. az osztrák tartományoknak, akik megrendelik a szolgáltatásokat és részben finanszírozzák is azt, sőt a közlekedési beruházásokat is támogatják.

 

Itt jön be a politika, hogy igen, sajnos ehhez politikai akarat kell, és a népszerűtlen, de észszerű szakmai döntéseket kell támogatni. A fejlesztéseket és azok forrásait pedig hosszú távra tervezni és ütemezni kellene. (Utána pedig a szükséges karbantartásokat is.)

 

Szóval itt tartunk most, szerintem, hogy szakmai és politikai összefogás kellene a mellékvonalak sorsának rendezéséhez.