Furnicator_2 Creative Commons License 2019.07.19 -18 5 23

Heller Ágnes 1929. május 12-én született Budapesten. Zsidó származású polgári családba érkezett, az antiszemita politikai közhangulat és törvénykezés fokozatosan lehetetlenítette el a család életét. A fiatal lány is a szerencsének köszönhette életét, a negyvenes években majdnem kivégezték. Erről így mesélt 2010-ben az fn.hu-nak: „Ha az apám vagy a gyermekkori szerelmemet nem ölik meg a nyilasok, az én életem is máshogy alakult volna. (…) Az is hozzátartozott az életemhez, hogy gettóba zártak, az is, hogy a Duna-parton majdnem agyonlőttek, hogy amikor szembesültem a közvetlen életveszéllyel, rájöttem, olyankor nincs halálfélelem, mert nincs idő rá, az csak a képzelőerő terméke. Olyankor egy dolog van csak az ember fejében: hogy hogyan tud megmenekülni.”

 

A világháború után a cionista mozgalom tagja lett, amiről többek között A bicikliző majom című kötetben vallott. Idén július elején még interjút adott a Neokohnnak, ahol kérdezték arról is, egykori cionistaként miként tekint Izraelre. Heller elmondta: mindig megvédi Izraelt minden ellenfelével szemben, de az ottani kormányt nem okvetlenül védi meg. Kifejtette egyébként azt is, hogy négy identitása van, „magyar, zsidó, nő és filozófus. Ezek közül igazán csak egy mellett, a filozófiai mellett tettem le a voksomat véglegesen.”