Csimpolya Creative Commons License 2019.07.11 0 0 2018

Tegnap megnéztem a Három egyforma idegen c. filmet. Már régen terveztem, most rászántam magam, nem is bántam meg. A történetben három egypetéjű ikerfiút örökbe adnak egy szervezeten keresztül, három házaspárhoz. Miután nem teljesen a saját hibámból, de kissé késve érkeztem, azt nem tudtam meg, hogy kettő hogy találta egymásra 19 éves korában. A hírből viszont elsőoldalas szenzáció lett, és kiderült, hogy van egy harmadik ikerfiú is! Amikor az egyik nevelőszülő telefonon értesült erről, felkiáltott: Beindult a futószalag! Azért negyedik nem lett.

Először persze volt nagy örömködés, a fiúk mindenhová együtt jártak, kiélvezték mindazt, amit a hetvenes évek New Yorkja csak nyújtani tudott, és ez nem volt kevés. Aztán kezdtek felfigyelni néhány érdekes dolgira. Például, hogy mindhármuknak volt egy nővére (szintén nevelt lány) aki pontosan két évvel volt idősebb náluk. A három családból az egyikben munkás, a másikban tanár, a harmadikban elég menő orvos volt a nevelőapa. Próbáltak utánanézni, de a közvetítő cég nem sokat árult el nekik. Lassan-lassan derült ki, hogy egy kísérlet részei voltak, amiben az öröklött, illetve szerzett tulajdonságok hatását vizsgálták, Kinyomozták a biológiai anyjukat is, egy érettségi buli utóhatásaként szerezte be őket, és alighanem azt gondolta, hogy ami sok, az sok!

Lassan, nagyon lassan az is előkerült, hogy jó pár ikergyereket adtak szétválasztva nevelőszülőknek. Nem hinném, hogy hármasikreket, hiszen ezek elég ritkák, és még ritkább, hogy örökbe akarják adni őket.

Ami a három fiút illeti, a bulizós évek után mindhárom megnősült, bár a feleségek elismerték, hogy eleinte nem volt könnyű eldönteni, ki is a párjuk. Vendéglőt nyitottak, ők voltak a fő attrakció, mindenki velük akart fotózkodni. Aztán szép lassan kiderült, hogy egy étterem vezetéséhez több kell, törés jelent meg a csoporton belül. Az egyikük felmondott, majd a másik öngyilkos lett, a harmadik pedig legalább úgy akart külön ember lenni, hogy szakállat növesztett.

A történet magában is érdekes, és számos morális kérdést vet fel. Óriási anyag van róla, de a 2066-os évig titkosították.