Szia Fantasia17,
szóval a kirándulásaink:
1. Kotor: ott közvetlenül a városi kikötőnél köt ki a hajó, ahonnan lesétálva máris a város kapujában találod magad. Mi ott csak sétálgattunk, mivel tavaly már megjártuk Montenegrót. Viszont aki nem volt még, annak érdemes elmenni pl. a Kék barlanghoz egy kis hajós kirándulásra. Ezek bejárják a kotori öblöt, pl. elvisznek Perastba is, illetve megállnak 3-4 helyen, amiket érdemes megnézni. Ahogy a hajóról lejöttök, ott állnak a helyi vállalkozók, akiknél olcsóbban be tudtok fizetni, mint a hajón. Maga a város kb 1-1,5 óra alatt bejárható. Mi most másodszor sem mentünk fel a várfalra, ahonnan csodálatos lehet a kilátás, mert az oda vezető út nem túl biztonságos (csúszós kövek, tele macskaürülékkel, stb).
2. Mykonos: a hajó kb 1,5 km-re áll meg a várostól. Mi shuttle hajóval mentünk be, de kb 30 perc sétával is be lehet jutni. Utólag azt gondolom, hogy lett volna időnk sétálni is, mert maga a város kb olyan és akkora, mint Szentendre. 2-3 órányi sétával bejárható az egész. Nekem nagyon tetszett, mert csodaszép, igazi görög városka. (Itt sem érdemes befizetni a hajón kirándulásra, önállóan mindent meg tudtok nézni)
3. Santorini: a hajó nem tud kikötni a szigeten (Théra), úgyhogy ide csak kishajóval lehet kimenni. Amikor kiköt a hajó, eldöntheted, hogy Oia-ra szeretnél átmenni (ez Santorini legszebb, legtöbbet fényképezett szigete) vagy maradsz Thérán. Ha Oia-t választod, akkor a kikötőben azonnal át tudsz ülni egy másik kirándulóhajóra, amivel átvisznek, ott van néhány órád nézelődni, majd visszahoznak Thérára, ahol szintén marad még kb 2 órád. Mi maradtunk Thérán és önállóan bejártuk a sziget látnivalóit. Fel siklóval mentünk, lefelé lépcsőn. A gyerekeknek hatalmas élmény volt a 600 (szamárürülékes) lépcsőn lejönni. Néha az életünkért küzdöttünk, de rengeteget nevettünk. Csodás kilátás volt a lépcsőkről lefelé jövet. Szóval ide sem érdemes befizetni a hajón, mert utastársak mesélték, hogy a hajón kb duplája lett volna az Oia-s kirándulás, mint a helyieknél.
4. Korfu: (a legszebb sziget) itt a kikötőből kifelé jövet elhatároztuk, hogy befizetünk egy kirándulásra, hogy minél többet lássunk a szigetből. Lehetett választani hop-on buszt, ami kb 50-60 Eur lett volna négyünknek, vagy autót bérelni (itthon még ez volt a tervünk), de végül egy helyi taxissal mentünk el. Ahogy kilépsz a kikötői tranzitból, lecsapnak rád a taxisok. Végül 150 Eur volt a 4 órás szigettúra, de nem bántuk meg, mert a taxis tényleg mindenhova elvitt minket. A hop-on busznál nem találtunk olyan utat, ami minden látnivalót tartalmazott volna. Mi így mindent láttunk, amit látnunk kellett. Sőt, a taxis megállt olyan eldugott helyeken is, ahol csodás képeket tudtunk készíteni. És elvitt minket egy helyi oliva termelőhöz, ahol finom kóstolót is kaptunk :) Soha életemben nem ettem olyan finom olajbogyót sehol :)
5. Bari: a hajó egy elég távoli ponton köt ki a városban, ami szerintem gyalog kb 1 órányira lehet a centrumtól. Így itt shuttle busszal mentünk be a központba. A busz a városnéző kisvonatnál tesz le, így a legtöbben (mi is), felszálltunk rá. Ez nem egy hagyományos városnéző kisvonatozás volt, utólag meg is bántuk. Kapsz egy idegenvezetőt, mi az angolhoz csatlakoztunk és kb 1 perc vonatozás után leszáll az egész csoport és az idegenvezető végig kalauzol a főbb látnivalókon. Mi előre megkérdeztük, hogy mennyi idő a túra. Mivel 1,5 órát mondott a hölgy, belevágtunk. Na ez 3 óra lett végül, aminek az utolsó egy órájában azon idegeskedtünk, hogy időben visszaérünk-e a hajóra. Szerintem itt is nyugodtan sétálva meg lehet mindent nézni. Ha az ember felkészül a látnivalókból, akkor ehhez nem kell idegenvezető.
Összességében szerintünk nem érdemes sehol befizetni a hajón kirándulásokra, mert nagyon túl vannak árazva. Mindenhol lehet menni a helyiekkel, töredék áron.