balivi Creative Commons License 2019.06.28 0 0 21863

Nos, egy kis türelmet kérek még, nincs kifejtve teljesen a páli evangélium, a páli üzenet lényege. 

 

A római levél gyanúsan bonyolult levél. Márkion, a páli levelek legkorábbi ismert tolmácsa azt állította, hogy az ő napjaiban forgalomban lévő szöveget korábban interpolálta valaki, akinek a judaizmus, illetve a Tóra elutasítása nem volt olyan radikális kérdés, mint az eredeti szerzőnek. Ha Márkionnak igaza van, akkor a törvényekről szóló leveleket két ember együttesen írta: az apostol és egy júdaista interpolátor, aki „kijavította” őket. És ha így van, akkor egy koherens szintézis lehetetlen lesz. Szétválasztás szükséges, nem szintézis. Ha szintézisre törekszel, akkor

1. meg kell magyaráznod, hogy Pál a galata levélben miért úgy fogalmaz, ahogyan fogalmaz

2. be kell bizonyítani valamilyen formában, hogy Pál időközben ebben a kérdésben meggondolta magát.

3. Markion hülyeségeket beszél, és sosem voltak a páli levelek interpolálva 

 

Majd a későbbiekben látni fogod, hogy a páli gondolat lényege nem teljesen az, hogy a Krisztust éppen azért kellett halálra adni, mert a törvény az Istentől ered. Ez nem páli gondolat, ez egy, a fenti tényeket figyelmen kívül hagyó szintézisbe ágyazott elképzelés. Nem a Krisztust kellett egyébként halálra adni Pál szerint. Isten a Fiút adta halálra:-) De ezt majd később.

Előzmény: takarito (21862)