Törölt nick Creative Commons License 2019.06.26 0 0 84

"Mi nem álszent módon ugrunk rá, hanem emlékeztetve őket a korábbi álszenteskedéseikre, beleverjük a nózijukat"

Én meg erre mondtam, hogy akkor ebben a történetben MZP-nek nem címzettnek kellene lennie, hanem referenciának. Szerintem nem ő volt az, aki az elmúlt évtizedekben a nevelésnek ezt az eszközét a sötét oldalra pozicionálta, de most mégis őt támadják, őt kényszeríti magyarázkodásra a sajtó. Nem mondom, egyszerűbb így, mint visszakeresni a valódi hangadókat, de akkor sem fair.

 

"Egyébként agyhalál ez a szöveg, mely szerint úgy kell befenyíteni a gyereket, hogy ne legyen külsérelmi nyom. Ritka nagy szellemi gigász ez a MZP"

 

Kanadai törvényre hivatkozik, és nem úgy kell, hanem - ha már a fenyítéshez folyamodsz - csak úgy szabad. Remélem, érted a különbséget. Tehát itt éppen hogy egy erős és objektív kontroll van lefektetve a törvényben, hogy ne/kevésbé lehessen visszaélni vele.

Előzmény: 4perC (73)