Az avar kor legelején egyenletes emelkedés után a 7. század legelején ugrásszerűen megnőtt a lelőhelyek száma, majd a 7. század 1. és 3. negyede között érezhetően csökkent, illetve a 8/9. század fordulóján nagyarányú zuhanás figyelhető meg (SZENTPÉTERI 2006, 457).
http://doktori.btk.elte.hu/hist/baloghcsilla/diss.pdf
padmalyos sírok:
a tiszántúliak a kora avar korra (LŐRINCZY 1996, 181), a Duna– Tisza köziek zömében a 7. század 3–4. negyedére (BALOGH 2000, 114), a dunántúliak a 8–9. századra (SZŐKE 1996, 110; SZŐKE 2005, 26)157 tehetők — mellett a szokás gyakorlásában is különbségek mutatkoznak.
fülkesírok:
két kronológiai horizontot (7. század 3. harmada/7–8. század fordulója és a 9. század 1. harmada) alkotnak (BENDE 2000, 246–248).
Bácskossuthfalva:
Az utolsó megásott sírokból pedig a 8. század legvégére, esetleg a 9. század elejére keltezhető karéjos és pikkelymintás övgarnitúrák kerültek elő.
nyelvtartós bronzcsat:
A keceli veretek mellett erősen profilált, líra alakú, nyelvtartós bronzcsat volt. E csattípus eurázsiai altípusait és előfordulását részletesen tárgyalta Kovalevskaâ és megállapította, hogy leggyakrabban a Kaukázusban fordulnak elő, és viseletük szokása a 6–7. századra és a 8–9. századra egyaránt jellemző (KOVALEVSKAÂ 1979, 33–35).
