Keszthelyen, a sétáló utcán találtunk egy csokorra való múzeumot, találgattuk melyik kettőt-hármat nézzük meg, aztán bementünk az egyikbe, ahol lelkesen tájékoztattak, hogy ha az összest (ez hetet jelentett) megnézzük, akkor kb fél áron jutunk hozzá mindhez, mármint a héthez, mert Keszthelyen ennél több múzeum található. Nem gondolkoztunk sokat, mert hát érdekes volt mindegyik.

Volt köztük egy három szintes népviseletes babamúzeum, ahol megszámlálhatatlan mennyiségben voltak tájegységenkénti, koronkénti viseletek ünnepi hétköznapi és egy sor tevékenység szerinti kiállításban. Iszonyat sok volt (állítólag a világon legnagyobb), küzdöttem is a bőség zavarával. A sétáló utca alatti pincerendszerben kapott helyet a történelmi panoptikum, kb egy évezred jeles személyeit örökítették meg elég élethűen. Ugyanitt több mint száz babán papi és apáca ruhák különböző vallásokból. A nyári hőségben kifejezetten jól esett a pincében tartózkodni. Hasonlóan egy pincében kapott helyett a több mint 4,5 millió darab csigából felépített Parlament (csigaparlament) hű mása. Ez különösebben nem volt érdekes, de a teljesítményt láttam mögötte.

A Kínzómúzeum (erre voltam a második legkíváncsibb, szeretek borzongani) egy sötét dohos és tényleg a tematikához illő épületrészben kapott helyett. Viaszbábuk és grafikák alapján ismerkedhettünk meg a korántsem ismeretlen középkori kínzó- és vallató módszerekkel és eszközökkel. A legtöbb középkori vár pincéiben ilyesmiket látni, illetve ez a kiállítás sem nélkülözte Báthori Erzsébet és Drakula kegyetlenkedéseinek módszereit.  

A Nosztalgiamúzeumot leginkább a szentendrei Retro design centerhez hasonlítanám. A különbséget a tárgyak mennyiségében láttam, irdatlan számban halmozták fel a múlt jegyeit, alig volt egy egy talpalatnyi hely, ahol közlekedni lehetett, egy csomó ismerős is volt, pl az a bizonyos italos üvegből készült lámpaforma. Meg a parazsas vasaló, amiben én otthon ékszereket tartok, nagyon szép felújított állapotban. Itt sok időt töltöttünk, és talán Karády dalok „szóltak” a gramofonból. Volt még a játékmúzeum, kb száz évre visszamenőleg gyűjtöttek fiús és lányos játékokat, babakocsikat, autókat, mozdonyokat, csattogós falepkét (számomra ez a legkultikusabb tárgy), mesekönyvet, még moncsicsikből is volt egy szobarész és végeláthatatlan sor még.

A végére hagytam hetedikként a történelmi erotikus panoptikumot. Kíváncsivá tett, hogy ezt múzeumi körülmények közt hogyan lehet tálalni, főként állandó kiállítás cím alatt. Elég naturális, nem sok szemérem jellemzi az alakok megformálását, akár a testhelyzetet, akár a kéjtől megváltozott arcmimikát illeti. Pajkos, időnként provokatív jelenetek a középkorból, a reneszánszból, még Távol-Keletről is.

A hét kiállítás megtekintése kb másfél két órát igényelt.