Magdolnna Creative Commons License 2019.05.29 0 0 1970

Igen, Gödöllő autóval és tömegközlekedéssel is gyorsan és könnyen megközelíthető, kellemes kisváros. Moziba száz éve, vagy legalábbis kora tavasz óta nem voltam.

 

Viszont voltam két színházi előadás, az egyik pár hete a Tháliában, erről sajnos meg is feledkeztem, mert oly annyira feledhető darab volt, meg csalódás is. Egy pszichiátriai rendelőben játszódik, ahol az állásra jelentkező asszisztenst a doki összekeveri a friss beteggel, és ebből egy sor bugyuta bonyodalom adódik, akár jó is lehetett volna, a kevesebb több lett volna elve alapján.

No, a másikat meg nagy várakozás előzte meg, és be is jött. A Mézga Családot vitték színre a MomKult-ban (aztán persze roadshow-znak a darabbal vidéken is, lássa csak minél több ember). Jól megtalálták a karaktereket, hangra, kinézetre, fizimiskára. A történet alap sztorija meg maradt (ugye ezt egy bizonyos korosztály az anyatejjel szívta magába), nem volt mentes a mai környezettől, szemlélettől, a poénok, dalok ugyanúgy jöttek, mint a rajzfilmben. Azt gondolom, jobban szólt a felnőttekhez, mintsem a gyerekekhez. Jó szórakozás volt :)

Előzmény: dmmddm (1967)