Túlságosan diplomatikus voltál ezzel a "furcsa" címzéssel. Szerintem ez kifejezetten fals, mondhatni
sz@r döntés volt és ezzel akarva - akaratlanul nagyot tévedtek (ha nem volnék szalonképes csaltak)
Asanoyama javára és persze Tochinoshin kárára. Vajon minek kellene megtörténnie ahhoz, hogy öt
székbíró, aki olyan szögből (közülük legalább három olyan helyről - oldalról figyelt, ahonnan szinte
semmit sem láthat az egész szituból, mégis "csalha5tatlan érzékkel" kihozzák a vesztest győztesnek.
Legalább négy,- de lehet, hogy ötféle helyről, kamera-pozícióból lehetett látni, hogy Tochinoshin lába,
sarka határozottan a háncs-szegély tetején és határozottan nem azon kívül volt, míg Asanoyama már
réges-rég teljes testével kint feküdt a szegélyen kívül. Ebben az esetben a székbírók adták elő azt a
totál méltatlan szín-játékot (a Gyoji helyes ítéletével szemben), amit a torna elején éppen az akkori,
aktuális Gyoji adott elő Goeido hátának jótékony kitámasztásával, azaz valami maradandót akartak
alkotni - alakítani és (sajnos) sikerült is ez nekik, de a legrosszabb értelemben.