Ne hülyítsük a gyerekeket, világosítsuk fel őket!

Mert nincs az az életkor, amikor elfogadható lenne az a hazugság, hogy a gólya hozza a gyereket. Mert nem a gólya hozza. Hanem vagy teszünk érte (várj, lerajzolom hogyan készül a gyerek… tetszik?, simogasd meg), vagy postán érkezik, miután megigényeljük – mert jogunk van hozzá(juk).

De legalább abban egyetért(het)ünk, hogy minden gyerek nyersanyag, a jövő záloga?

Na jó. Habár a szex, mint örömforrás, nem a leglényege az életünknek... de azért tehetjük színesebbé is azt – legalább annyira színessé, tervezetten fordulatossá, mégis üdítően frissé, újszerűvé, mint például kedvenc éttermeink ételei (akármint kápráztató képzőművészeti alkotások) a svájci tányérokon. Mert ha ugyanazt teszed mindig mással és mindig másként, akkor az nem ugyanaz.

Amíg, amikor valamikor (ahogy azt a Voga meg a Turnovszky is megénekelte „eszünk, iszunk és aztán meghalunk”) a korlátolt prosztóék határozták meg a menüt; a közerkölcsöt, (dokumentáltan) a közakaratot, addig ma azokkal, mindenkivel-bárkivel, annyit, ott és amennyit csak akarsz/tudsz. Több ez annál, mint szabadság. Ez a biológiai ki-és beteljesülésünk, a cseresznye a habon. És bár folytonosan szomjazzuk az izgatóan újszerűt... de kreatívak, ötletekben durván kiapadhatatlanok vagyunk.

Tehát. Az és azt mond a gyerekeknek, aki és amit csak akar. Mert erre van az előre!