Jokki Creative Commons License 2019.05.17 0 0 899

"Ha mától közmegegyezéssel "asztal"-nak hívjuk a "szék"-et, és viszont, attól jottányit sem fog változni a világ," - más szóval a szavak alakja önkényes, mert csak azon múlik, miben egyeznek meg. Na ez az ótvar nagy baromság. A Magyar nyelv szavai nem holmi közmegegyezés szerint lettek megalkotva, másszóval nem önkényes.

 

Attól, hogy körüljártad, még önkényesnek nevezted a szavak kialakulását. De nem azok, Nem közmegegyezésen alapulnak, hanem a természeti törvényeken és az emberi gondolatvilágban megformálódó képzetek alapján, amit a '70-es években agykutatók egyértelműen be is bizonyítottak.

 

A mai nyelvélszet alapja a szemiotika, ami ki is mondja, hogy a szavak megformálása önkényes és csak közmegyegyezésen alapul, csakhogy ez nem igaz. Ha holnaptól a széklet átneveznék asztalnak, bizony minden megváltozna, az egész magyar nyelv a feje tetejére állna. Ez a nagy helyzet. És egyben ez a bizonyíték arra is, hogy a magyar nyelv bizony kifejezőbb bármelyik másiknál. De ha nekem nem hiszel, akkor nézz utána azoknak a francia és angol fordítóknak, akik Petőfi verseit próbálták lefordítani vagy pláne Pilinszky-ét.

 

De hadd mondjak csak egyetlen példát. Lascaux barlang rajzai. A magyar nyelvben az állat egyben állapotot is jelent. Így a magyar nyelvvel könnyen megmagyarázható, miért szinte csak állatok vannak a rajzokon. Növény meg semmi. Mert állapot szerű képét jeleníti emg a világnak. A mozgást pedig a fény fogja megjelníteni. Egy németnek ha 100 évig élnél se tudnád elmagyarázni ezt, a nyelve miatt képtelen lesz valaha is megérteni az állat és az állapot azonosságát, a magyar ugyanis valóban többezer éves kép-nyelv, míg a német csak egy pár száz éves halandzsa....

Ahogy mellesleg a finnugor nyelvek is. Semelyik ún finnugor nyelv nem képes ilyen kifejező erőre. Ahogyan egy németnek hiába magyarázod, hogy a virág és világ ugyanaz, szart se ért belőle, és pont ezért a magyar népművészetet, ami ezzel a kettősségel van tele, se fogja soha se becsülni se megérteni.

Előzmény: H. Bernát (896)