A lakosság szappanoperák iránti vonzalma okozza, hogy ugyan évtizedek óta tudhatnak ilyen dolgokról, de kezükre adják saját gyerekeiket reménykedve hogy majd éppen velük nem fog ez megtörténni, aztán meg lehet sipákolni hogy tegyen valaki igazságot.  Valami mesekönyveken nevelkedett végtelenül naiv hitből kiindulva azt gondolják, hogy a világ valami ideális hely amit az Igazság és a Becsület kormányoz, és amikre nem gondoltunk azok anomáliák amik kiigazitásokkal rendbe tehetőek.

A szerencsétlen gyerek pedig hihetetlenül kiszolgáltatott, neki egy felnőtt az maga Isten, egy védelmezője lehetne a szülője, de aki mesekönyveken nőtt fel és újra és újra odadobja a saját gyerekét koncnak. Természetesen bármikor bizonyitható, hogy ő nem hibás, természetesen nem úgy kellett volna lenni, természetesen van jog és erkölcs, de mégiscsak ő fogta meg annak a gyereknek a kezét és vidde oda áldozatnak, kihasználva azt, hogy kicsi, gyenge, tapasztalatlan és nem képes nemet mondani az erő ellen. A szerencsétlen szülő agyában pedig ott van az a hit, hogy azt a gyereket el kell oda vinni, mert különben nem tesz eleget a család, az Isten és a haza iránti kötelességének.

"Életünk első felét a szüleink teszik tönkre, a másikat a gyerekeink." 

 Nincs a világon nagyobb dolog mint ebből a körből kitörni, és ezt senki nem teheti meg helyettünk.