Sziasztok!

 

 

Elnézést mindenkitől, de a legtöbb desztináción, ahol jártam és aminek van Index fóruma, szoktam írni beszámolót az utazásomról, élményekről. Sokszor ezek inkább a tapasztalatokról és az ott megélt élményekról szólnak és hosszúak. Így van ez most is, fogadjátok szeretettel egy február-márciusi út összefoglalóját folytatásokban.

 

Az első rész:

 

Ausztrália-Csendes-óceán hajóút

 

 

Az egész úgy indult, hogy beesett egy e-mail a postafiókomba. Voltunk már a Royal Caribbean-nal hajókázni és lusta voltam leiratkozni a marketing hírleveleikről, így nem volt váratlan, hogy időközönként jön egy-egy mail, ami meghív hol egy hajó fedélzetére, hol egy desztinációra. És ebben a levélben nagyon megbökte a szememet egy út: Irány a Csendes-óceán. 14 nap hajókázás Sydney-ből indulva, érintve a Fidzsi-szigeteket, Új-Kaledóniát, Vanuatu-t. Sydney egy korábbi útról amúgy is a legkedvencebb, kedvenc városaim toplistájának legelején tanyázik, a többi célpont is kimondhatatlanul egzotikusnak hangzott. És úgy jártam ezzel a reklám e-maillel, mint a légy a légypapírral: nem tudtam szabadulni tőle.

 

Aztán eljött az idő, amikor minden évben elgondolkodunk, hova szeretnénk menni nyaralni és nem jött szembe semmilyen más alternatíva. És akkor jött a foglalás. Előbb repjegyet vadásztunk. Szingapúron keresztül akartunk menni, mert egyrészt Ausztráliába eszünkbe sem jutna „egy seggel” elmenni, valahol meg kell állni út közben, másrészt mert Szingapúrban él egy rokon, akit útba akartunk ejteni. Hetekig tartott a repjegy vadászat, mert nem igazán akart értelmes verzió felmerülni értelmes áron. Repkedtek a Turkish Airlines-szok, British Airways-ek, Emirates-ek, Qatarok. Végül úgy sikerült foglalnuk, hogy Emirates vitt Szingapurba, majd onnan (mivel maradtunk két napot, nem kellett félni tőle, hogy a csatlakozást esetleg lekéssük, ezért nem kellett a jegyet egyben, egy légitársaságtól venni) Quantas vitt Sydney-be. Az egyetlen szépséghibája ennek az volt, hogy hazafelé az Emirates tett még egy kisebb kitérőt Saigonba is. Hát ennyi baj legyen.

Lefoglaltuk a hajójegyet is és van az az okosság, hogy mivel a hajó megy, akár veled, akár nélküled, ha valami közbe is jött, ezért már előző nap kinn kell lenni a kikötő városában, ezért Sydney-ben is foglaltunk egy napi szállást. Aztán következett egy jó hosszú várakozás (nincs olyan hosszú a centi, hogy vágni lehetett volna, mivel július végén foglaltunk idén februárra😊)

 

Aztán elérkezett a nap. Irány Ferihegy, ahol már várt az Emirates böhöm A330-asa. aztán viszlát hideg, viszlát tél. A szokásos profi és eseménytelen út után megérkeztünk előbb Dubaiba, ahol az aranytól, iPhone-októl, datolyától és miegyebektől roskadozó pultok között átvágtunk a terminálon és máris lendültünk tovább Szingapúr felé. Végre kipróbálhattam a telefonomra letöltött beszállókártyámat (pasi létemre kicsit kütyümániás vagyok és már akartam így utazni, mert volt már hogy volt ilyen a telefonomon, de Londonban a Heatrow-n, vagy Páriszban a Charles de Gaulle-on is nyomtattak nekünk szép papír alapút).  Másik desztináció, másik gép, egy B-777-es vitt tovább, több ülésével, többedmagunkkal. Leszálltunk Szingapurban, ahol már unokatesómék vártak. Olyan érdekes ez a város. Igazából a nagy semmi, műanyag az egész. De mégis olyan monumentális, ízléses, lehet, hogy műanyag, de ha már hasonlat, akkor ez a műanyag Legoból van. Bejártuk ismét (mert egyszer már jártunk erre) és újabb jópofa szegleteket fedeztünk fel. Sentosa szigete, vagy a botanikus kert, vagy a belváros, mind-mind megint bájos és hívogató volt.

 

Két nap múltán irány Sydney. Nyolc órán át suhantunk a levegőben, de csak öt óra telt el az óránkon, az időeltolódás csak nekünk dolgozott odafelé. A szállásunkat úgy foglaltam, hogy a kikötőbe már ne legyen nagy vesződség lejutni a hajóhoz. A The Rocks negyed dombja tűnt erre a legalkalmasabbnak. Itt a „hangzatos” nevű Sydney Harbour Bed and Breakfast hotelre esett a választás. Az egész út legnagyobb mellényúlása volt. 4 csillagosnak hírdetik a hotelt, de ez egy kétcsillagos panzió. Odaértünk kicsivel dél előtt, amikor is közölték, hogy bocs, a szobánkat még takarítják, csak kettő után foglalhatjkuk el. Mondtuk, oké, de a csomagjainkat letennénk és elmennénk enni valahová, erre megmutatták a szobát úgy, szamárfészkesen, ahogy az előző  vendég elhagyta, de a bőröndöket otthagyhattuk. Ekkor irány a város. Természetesen irány a Circular Quay, Operaházastól, óriáshajó kikötőstől, éttermestől, ajándékboltostól. Megmártóztunk abban a nagyon kozmopolita, nagyon laza hangulatban, ami belengi ezt a kikötőt, megcsodáltuk az ezer zöld, meg piros, meg mindenféle színű kompot, őrültködős csónakot, ami innen startol, átellenben pedig az impozáns Harbour Bridge állított hátteret. A Circular Quay U-betűjének bal szárában egy óriási óceánjáró állt a híd alatt, az Ovation of the Seas. Még nem a mi hajónk, de a hajóstársaság és a méret stimmelt, a mienk csak holnap fut be, addigra ez már elmegy. Visszaérvén a hotelbe szájhúzósan konstatáltuk, hogy még az ég világon semmi nem történt a szobánkkal (pedig a megbeszélt időt betartottuk, egy perccel sem előbb jöttünk). Négy csillag ide, négy csillag oda…Ekkor sarkamra kellett állnom és húsz perc múlva volt szoba. Ekkor megállapítottuk, hogy a szoba is olyan messze van, a négy csillagtól, mint az addig kapott szolgáltatás. Mindegy, egyetlen éjszakára jó lesz.

 

Az estének még egyetlen programja volt: Valentin nap lévén egy romantikus vacsorára elvinni a feleségemet. Ezúttal a Darling Harbour volt az úti cél. Jót sétáltunk, közben megszámlálhatatlan fiatal párt láttunk, ahogy szépen felöltözve andalogtak valamerre, a lányok kezében egy-egy szál virággal. Mi egy pár évvel ezelőtti éttermet kerestünk, de nem találtuk meg, valószínűleg már más az üzemeltető, ezért végül egy szimpatikusba ültünk be és nem csalódtunk, nagyon finom vacsit kaptunk a Szerelmesek Napján. Már csak egyet kellett aludni, hogy induljon a kaland.

 

Aznap éjszaka persze a mobil klíma (egy 4 csilalgos hotelben???...) méretes csöve miatt tárva hagyott ajtón özönlöttek be a szúnyogok, az alvás ádáz harcba torkollott a vérszívókkal. Nem mondom, hogy nem vártam már a hajó kényelmes kabinjára. Másnap reggel aztán csak lesétáltunk a domboldalon, beálltunk a hosszú-hosszú sorba a kikötőben (elvégre 3600 ember akart beszállni szűkös időkeretbe). Átestünk a szokásos határátlépési procedúrán. Aztán beléphettünk a hajóba, az Explorer of the Seas szélesre tárta előttünk a kaput. Érdekes volt, hogy korábbi hajóútunkon már a hajóra lépés előtt voltak kis standok, ahol nyakbaakasztót és egyéb szuveníreket lehetett kapni, itt nem. Az első bálozóknak említeném, hogy nagyon is érdemes venni egy ilyet a szobakártyának már az első napon.

 

Már hónapok óta megvolt a szobaszámunk kabinunk, most megkerestük. Aztán elmentünk ebédelni. Egyébként minden grammra, dekára, színre szagra teljesen ugyanolyan volt, mint a korábbi útunkon a Freedom of the Seas-en, ezért otthonosan mozogtunk a hajón rögtön. Talán még a Promenád díszmegvilágítása is ugyanúgy váltogatta egymást😊

Egy kis jövés-menés a fedélzetek között, majd a kipakolás és máris kifutottunk. (A kipakolásban azért volt egy kis fennakadás, egy idő után feltűnt, hogy csak az egyik nagybőröndünket kaptuk meg. Már-már gyanakodni kezdtünk, amikor jött a szobafiú, hogy fáradjunk le a 2-es fedélzetre, mert gond van a bőröndünkkel. Lementünk és sokadmagunkkal beálltunk a sor végére, akinek mind „gond volt a bőröndjével”. Hamar kiderült, hogy nem a bőrönddel támadt baj, hanem a van bennük valami tiltott. Garmadával kobozták el az elektromos hosszabbítókat – nyilván a tűzveszély legcsekélyebb rizikója miatt – az én bőröndömben pedig volt egy gyilkos kés, egy bűnös svájci bicska.) Aztán tényleg kifutottunk. A hajó „kitolatott” a Circular Quay U-betűjéből, felettünk állt terpeszt a Harbour Bridge az öböl átellenes csúcsán az Operaház fehér igazgyöngye tündökölt. A hajó aztán méltóságteljesen elúszott mellette, minden szögből megcsodálhattuk a tenger felől is Sydney fő nevezetességét. aztán elhúztunk a hadikikötő mellett, ahol benn állt Ausztrália mindkét repülőgép hordozója is, szépen lassan, méltóságteljesen laffogtunk kifelé a Botany Bay-ből. Az öböl szája előtt a kis révkalauz hajó elköszönt és mi kifutottunk a nyílt Csendes-óceánra. Az első úticélunk nem volt messze, alig több, mint 200 kilométerre északra, Newcastle-be tartottunk. Érdekes volt, hogy míg a Botany-bayben mintha tükörlapon korcsolyáztunk volna, utána a nyílt óceánon lassan elkezdett hintázni ez a giga bálna, a Csendes-óceán nem volt barátságos.

 

Folyt. köv.