Szia,
igazából az a chat szerű beszélgetés csak azért nemjó, mert élőszóban nyilván két mondatban el tudnám magyarázni az okokat.
Szóval: az egész "betűzhető", cserélhető Nano-s dolgot azért találtam ki, hogy ha valakinek odaadom ezt a kis kütyüt (PWM generátor, meg befecskendező-szelep meghajtó ilyesmik), de utólag módosítani kell, akkor csak ezt kelljen utaztatni egy borítékban, a felhasználó nem programoz, kap egy másik modult, bedugja a helyére és kész.
Természetesen normálisan nem is lenne szándékomban programozni, mint a végleges verziót az ISP-n, ha kell a plusz hely, vagy éppen le akarom zárni, de amúgy nincs helyhiányom, tehát teljesen jó lenne nekem az USB-s, beépített lehetőség. Még a késleltetett indulás sem probléma. Mondjuk nem volt 90 fokos tüskesorom, de muszáj volt beépítenem a panelt, így aztán az USB-hez egszerűen nem fértem hozzá :)
Most viszont behalt az USB, valamit csinálnom kellett vele. Nyilván nem vagyok profi programozó, ugyanakkor azért valami fogalmam van róla - és nem ebből élek. Ha úgy tetszik, nem sakkozom, nem dohányzom, tehát ez okoz valamiféle szellemi kihívást, illetve a kiégett modulra el tudom verni z el nem füstölt pénzt.
Nekem kimondottan érdekes kivakarni a datasheetből, hogy hogyan működik at Atmel proci, szkópom van 8egy picoscope 4 csatornás), tudom is használni - sokkal izgalmasabb, mint az arduino könyvtárakat variálni.
Amit ajánlottál, megfogadtam, betettem két 10 kohmos ellenállást a D2 és D3-ra, illetve leválasztottam a (kényszerűségből) összekapcsolt D2 és B5 bemeneteket. Ja igen, és kerestem 90 fokos tüskesort. Ehhez szét kellett szednem az egész dobozt - na ezt nem tudtam megtenni tegnap éjjel.
na igen, nem akarom a más forrásódját visszafordítani, bár nem teljesen idegen, mert anno a z80-ast kicsit tanulmányoztam, a logikája pedig ugyanaz.
Játék. Neked mi a hobbid?