Tegnap megnéztem a kirakodóvásárt a Duna-parton. Olyasmi volt, ami a karácsonyi szokott lenni a Vörösmarty téren, csak kisebb. Volt sok minden, viszont a legtöbbjüket már sokszor láttam. Ami új volt és elbűvölt, egy kovácsmester bronzból készített ékszereket, főleg gyűrűt és karkötőt. Mindegyik más volt, de mindegyik szép! Volt még jó néhány érdekesség, tűzpiszkáló (ez persze vasból) kések, ollók, akasztók, egyediek,, ötletesek. Ráadásul a kovácsmester éppen beszélgetett valakivel, és nem bánta, hogy én is odafigyelek. Mutatta a kezét, tényleg tele volt apró heggel, égései sebekkel. Azt mondta, próbálta már kesztyűvel, de nem érezte, min dolgozik. Aki ilyen munkát végez, ne féljen a tűztől, előbb-utóbb hozzászokik. Ezt nem én mondtam, hanem ő!

Ami még feltűnt, az egy bőr utazótáska, szívesen hazavittem volna, de sejthető okokból nem tettem. Gyönyörködni viszont lehetett benne.

Persze jó sok és mindenféle ennivaló és innivaló is volt, de éppen nem voltam éhes. Szerencsére lángos is, de sokféle rétes és minyon. Volt makaron is, tetszett az ötlet, hogy egy csinos dobozban az általad kívánt színben és elrendezésben lehetett elvinni. Szerintem kellemes ajándék.

Aztán elmentem a Vörösmarty térre, és menten kiderült, miért nem ott volt a vásár! Valamit építkeznek, por, felfordulás, kellemetlenség. Hamarjában nem is találtam meg a földalatti állomást, inkább kibaktattam a Deák térre.

Ezzel együtt érdemes volt ott járnom.