"Talán ha felismerte volna a hindu-buddhista tanok téveszméit, illúziókat generáló gondolatainak lényeges hamisságait, az egyik legnagyobb géniusszá válhatott volna!"

A helyzet az, hogy ő bizony a legnagyobb géniuszok között is előkelő helyet foglal el. Nem te vagy én vagy mások azok, akik ezt kijelenthetik, hanem egyrészt az idő, másrészt a valóság maga. Filozófus számára szigorúbb Az idő az egyik legszigorúbb bíró, amely megméri az egyes korszellemekben, történelmi helyzetekben (tehát valamely esetleges szituációban) fogant filozofémák igazságértékét. A másik ilyen kérlelhetetlenül szigorú bíró a valóság maga. A hindu-buddhista tanok jutottak el a valóság természetének, az igazság megragadásának és leírásának legtávolabbi szirtjeire, amelyek ismeretelméleti szempontból azért zavarba ejtőek, mert éppen a legmodernebb tudomány a maga tudományos-megismerési arzenáljával igazolja vissza a buddhista intuíciókat, s ekképp a schopenhaueri ismeretelmélet alapjait. Amikor buddhista téveszmékről, illúziókról írsz, akkor nem is tévedhetnél nagyobbat. De ez rendben is van. Így természetes. A szimultán együttlétezés a történelem egyetlen szikrányi pillanatában sem tette lehetővé azt, hogy benne a sok-sok millió és milliárd individuum, egyéni tudat mint a tudatosság, felébredettség ugyanazon fokán álló tudatok ismerjék fel önmagukat...