Mindig előttem lebeg egy kép, csak a tévében láttam, de belém vésődött örökre. Már az Erzsébet híd hídfőjénél folytak az események, barikád, könnygáz, rendőrnek álcázott zsoldosok sorfala, és néhány fiatal. Valahogy a senkiföldjén állt egy alak, egy fiatalember, a két harcvonal között, egyedül. A kezében egy összegöngyölt magyar zászló, amelyet magához szorított a könnygáz felhőjében. Látszott, hogy tépelődik. Aztán egyszer csak elhatározta magát, kibontotta a lobogót, a vászna csak úgy csattogott. És ekkor a vadállatias fekete orkok megindultak, többtucatnyian, és lerohanták, legázolták azt a fegyvertelen, egyszem alakot. Eltűnt, elveszett közöttük a magyar trikolórral együtt. Sose tudtam meg, ki lehetett, és mi lett vele.

Viszont ez a tette felemelte őt számomra mindazon magyarok közé, akik a hazáért éltek és hoztak áldozatokat, sokszor a legnagyobbat.

Felejthetetlen.

És akkor ehhez a fiatalhoz, ezekhez a fiatakokhoz, hozzánk merik magukat ezek a koszlott senkiháziak hasonlítani... :(

Vérforraló.

De tegyék. Csak aztán nehogy meglepődjenek a következményeken.