Ha arra vagyunk tehát kíváncsiak, hogy miként tudná biztosítani egy ország a maga számára az improduktív, ám egyébként rendkívül fontos emberi erőforrásokat, akkor ahhoz vagy teljesen át kell alakítani a gazdaság szerkezetét olyanná, amely még ki sem lett próbálva sehol (diktatúrában ez menne, és vagy sikerül vagy nem), vagy pedig biztosítani kell, hogy legyen elegendő munkaképes arra, hogy azok ne éhbérért, és a pénzük nagy részét az idősekre fordítva (annak gondozására, ápolására, vagy anyagi forrás biztosítására) vegetáljanak, hanem emellett még Újratermeljék a következő generációk számára is ezeket az emberi erőforrásokat úgy, hogy ezen utódok is képesek legyenek ugyanerre a feladatra (tehát az újratermelésre is). Ma egyre kevesebb az az ország amely erre képes lenne, és a helyzet ott is folyamatosan romlik. A munkanélküliség helyett (mely a kapitalista gazdaság egyik mozgatórugója lenne), mindenütt teljes foglalkoztatottság van, amelyet fel fog váltani az általános munkaerőhiány. Az egy teljesen külön téma, hogy erre miért nem alkalmasak a távolról ide érkezők, s pillanatnyilag itt erről nem értekezek.

Már ma is a jelenleginél nagyobb számban születő utódok kellenek, hogy azok ebben a civilizációs környezetben 20 év múltán munkaerővé váljanak. Bármely olyan ország, amelyben az emberek végletesen anyagi szemléletűek, ez nem fog menni. Mindenképpen szükség van olyan - rég bevált - hajtóerőre, amitől a munkaképesek hajlandóak 1-2 évtizedre áldozatot vállalni a jövő érdekében. De mindez ha van, még nem elég.

S innen folytatódik a 4. résszel az offtopik ismeretterjesztés:

OFF

Az előzőekbe megismertük azt az evolúciósan belénk programozott erőforrást, amely biztosítaná a boldogtalanságtól mentes családot, s benne a tervezettnek megfelelő számú gyermekeket. Csakhogy ennek komoly ára van, ha a mai párkapcsolati szemléletet elemezzük.

Az oxitocin nagyon erősen, bár észrevétlenül hat, ám ahogyan a kutatások, felmérések egyértelműen bizonyítják: baj is lehet vele. Csak akkor működik helyesen, ha a párunk, és egyben a szexpartnerünk az első az életünkben, és soha sem lépünk félre. A mai párkapcsolati szemlélettel ez a feltétel csak a legritkább esetben valósul meg. Egy megcsalás - bármennyire is futó kalandnak tűnik - a megcsalt fél oldaláról szétzúzza a kapcsolatot, táptalajt ad arra, hogy újra megtörténjen. Felmérések vannak arról, mennyi az esélye annak, hogy egy nő megcsalja az első(!) partnerét. Ez az esély azonban meghétszereződik (7x!!) ha az elsővel szakítván a második partnernél tart. S újabb partnernél tovább romlik a helyzet. Ugyanez a férfiaknál sem különb. Több partnernél már nem egy valakihez, egy kitüntetett személyhez kötődünk, hanem mindegyikhez, legfeljebb tudatosan úgy könyveljük el, hogy a mostani az aktuális, és ő az akihez hűségesnek kellene lennem. Már nem működik a tudat alatti automatizmus. Szexuális gondokat is okoz az, hogy a szex alatt "beugranak" az előző partnerek emlékei, gyakran a hozzájuk kapcsolódó rossz emlékekkel.

De valójában miért is lesz több partnerünk? Bizony a tévesen értelmezett párkapcsolati szokásaink miatt. Előbb utóbb rá szoktunk jönni, hogy a jelenlegi "nem az igazi". Ám miért nem derül ki ez rögtön az elején? Mert abban bízunk, hogy a kölcsönös szimpátia elég, pedig a szétválásra nagy az esély: kb. 75%! Igen, 4 szimpátiakapcsolatból 3 nem állja ki az idők próbáját. Tulajdonképpen el lehetne dönteni viszonylag hamar értékes, és ehhez kapcsolódó beszélgetésekkel, de helyette hamarosan a tárgyra térünk, mert az gondoljuk, hogy annak nem lehet különösebb hatása a későbbiekre (és persze élvezetes is). Súlyos tévedés, ahogy az előzőekből ez kiderül! Sőt, a kialakuló kötődés az orrunknál fogva vezet minket tovább, és úgy érezzük: "ő az igazi". Pedig ez csak az oxitocin hatása. Gyakran évek telnek el, míg a leküzdhetetlen ellentétek feszültségei annyira felhalmozódnak, hogy nem tompítja le az oxitocin általi "egymáshoz tartozunk" érzése. Bár a túl hamar (sőt feleslegesen) megkezdett szexnek vannak más hatásai a kapcsolatra (mind a kommunikációnál, mind a konfliktuskezelésnél), de ez az észrevétlenül átverő hatása a leglényegesebb. Ugyanis biztosítja azt, hogy a többségnek az életében legyen több szexpartnere, és legyengüljön az oxitocin hűséget erősítő hatása. Új keletű szokásaink hétköznapivá tették a megcsalást, az ebből eredő önértékelési válságot, a boldogtalanság szétterjedését, s a gyermekek vállalásának elódázását.

Ez az 50 éve tartó hosszú folyamat most érik be, s hamarosan kiteljesedik. Jó ürügy - a hátteret elhallgatva - pártpolitikai eszközként alkalmazni, miközben ahhoz semmi köze. Belátható, hogy a közjó tartós fennállásához annak, hogy "mi történik a hálószobákban" - a régóta tartó felfogással ellentétben - igenis nagy köze van. Azaz a párkapcsolati viselkedésünket alaposan fel kell vizsgálnunk.

ON

Mi tehát a teendő, hogy ha mi nem is (mert ezzel már elkéstünk) de az unokáink ne tartós boldogtalanságban (s néha pillanatnyi, múló gyönyörökben) éljenek, s ezt a topiknyitóban kívánt környezet támogathassa?

Be kell vezetni azt, amelyet az elmúlt évezredekben racionális érvekkel támogatottan már sok társadalom megtette, s ettől aztán sokáig fenn is maradt:

Az első szexpartnert úgy válasszuk meg, hogy biztosan tudjuk, hogy ő az aki hozzánk illik, s amíg ez ki nem derül addig ne kezdjünk szexbe. S a későbbiekben pedig maradjunk tudatosan is hűségesek hozzá, azaz köteleződjünk úgy el egymás mellett, hogy ennek az elköteleződésnek mindketten tudatában vagyunk. Ez valójában nem más mint a szigorú monogámia.

Vannak még további új ismeretek a nő és a férfi egymás mellett élésének technikájáról, azaz ma már nem rejtvény pl. a női lélek, s ez tovább könnyíti a dolgunkat, de ez egy külön téma, és szintén nem ide való.