Ahhoz, hogy megértsük mi lenne a teendő, hogy kikecmeregjünk a közelgő ördögi körből, amely a társadalom legfontosabb erőforrásait erodálja, meg kell érteni mi okozza eredendően a népességfogyást, és mihamarabb az okot kell megszüntetni, és nem kétes tüneti kezeléseket alkalmazva, újra és újra széttárjuk a kezeinket, hogy íme, ez sem sikerült, íme nekik sem sikerült.

Ennek a megértéséhez innentől szintén offtopic:

OFF

(ez a 3. rész)

Ha visszafelé haladunk, akkor a népességfogyásnak a közvetlen előidéző okaként azt hozhatnánk fel: mert nem születik elég gyerek. Bár ez igaz, de emögött mindig személyes sorsokat találunk, és még (talán) ma is igaz, hogy a fiaink, lányaink nem így indulnak az életbe. Gyerekeket akarnak, legalább kettőt vagy többet, ám hosszú évtizedek óta ez legtöbb esetben nem valósul meg. S elemezvén, hamis ürügyekbe botlunk, amiket nem részletezek, nagyrésze jól ismert, s amely országban némelyiket orvosolni tudják, ott sem fényes a helyzet (pl. a Svéd modell). Inkább vegyük észre azt az általános tényt, hogy a házasságok többsége - kevés kivétellel - boldogtalan. S ebben a gyakran előtörő boldogtalanságban nem akródzik gyermeket vállalni. S a nőknek nagyon kevés idejük van az életükben erre, kb 18-40(?) éves kor, amely szinte észrevétlenül hamar elrepül, s meglepetten tapasztalják, hogy vége, s a tervük nem sikerült.
De akkor miért boldogtalanok a családok, vagy ha gyerek nélkülieket nézzük: a párkapcsolatok. Pedig olyan jól indul minden. Vagy ha születik is egy - ritkán két - gyerek, akkor milyen helyzet az, hogy azok szülői torzsalkodások közepette nőnek fel, és ezt tapasztalván: maguk már nem is akarnak házasodni? Újra ürügyek tömkellegét írhatnánk le, egymással való vádaskodások özönét, de sohasem a lényegre mutatunk rá! S miért van az, hogy egyes családoknál meg nincs semmi probléma, a légkör békés, és csak a mindennapi élet visszásságai kavarnak be, ám minimum 2 vagy akár jóval több gyerek is van, pedig az anyagi helyzetük nem rózsás? Mégis, mi emelte fel a válások arányát 45-50%-ra 50 év alatt az eredetileg sem jó 15-20%-ról?

A magyarázathoz látszólag az "ókori görögökig" kellene visszamenni, pontosabban - nem vicc, nagyon komoly - az őskorba. Oda, ahol az embernek felcsillant az értelme, és "ennek ellenére" mégis fennmaradt mint faj. Mert az értelem nagyon sokszor előbukkanhatott, de valószínűleg az a faj ki is halt, mert az értelemmel együtt jár az, hogy nehezére esik az utódokat felnevelni, s mindent megtesz azért, hogy azok minél kevesebbek legyenek (ez történik mai is az emberrel).

A fennmaradást egy evolúciósan kialakult biológiai trükk (más állatoknál is van ilyen), pontosítva: egy hormon biztosította, mégpedig az oxitocin.

Hogy kerül a csizma az asztalra, azaz mi köze ehhez a támához annak az anyagnak, amely simaizomban összehúzódást okoz, és pl. hatékonyan használják szülés megindítására? Tíz évvel ezelőttig titok volt ez, ám kiderítették, hogy az oxitocin az agyban hatva képes erős kötődést kialakítani személyekkel kapcsolatban. Ókori írók is mondják: nincs olyan anya aki ott tudja hagyni a gyermekét! A szüléskor rengeteg oxitocin termelődik (méhösszehúzódás), és még szoptatás alatt is, amely segíti a méh regenerálódását. Az anyai szoros kötődés így magyarázatot nyert, de ezzel még nincs vége. Hamarosan felfedeztek további - más minőségű - kötődést, amelyet az agy meg tud egymástól különböztetni. Társas kapcsolatainkban is jelentős az oxitocin szerepe, de a legmeglepőbb az volt, hogy szexuális aktusban mindkét félben extra nagy mennyiség szabadul fel. És "mellesleg" a két fél között egy nagyon erős, intim színezetű kötődést képez. Minél több szex, annál erősebbet, s a sok szexet egy másik anyag biztosítja: az endorfin, amitől az orgazmust érezzük. Ez egy újabb evolúciós trükk, egy gyorsan kialakuló függőség egymáshoz, mivel az endorfin teljesen olyan mint egy drog. Ez - mint a többi kötődés - az emlékekhez hasonló módon megszüntethetetlen.

Ez a kötődés a történelem előtti embereknél évszázezredek alatt kialakította a házasság kultuszát. A pár nagyon nehezen válik el egymástól, az elszakadás komoly lelki fájdalmat okoz, ugyanakkor melléktermékként azt is biztosítja jó eséllyel, hogy egyik fél se lépjen félre. Egy ilyen kapcsolatban a társ mint jól ismert, hozzánk kapcsolódó fél jelenik meg (lásd pl. feleség), és mások - bár vonzóak lehetnek - idegenszerűségük miatt egy konkrét félrelépési alkalomban inkább taszítanak közvetlen közelről.

Jól jegyezzük meg azt a tényt, hogy egy szakítás - a kötődés miatt - nem csak fájdalmat, tartós tudatalatti hiányérzetet kelt, hanem az önértékelésünket is nagyon alacsony szintre viszi. A szerelmi csalódás, az otthagyottság némely esetekben akár öngyilkosságba is kergethet, de - bár ritkán - de előfordulhat gyilkosság is (jó példa erre a minapi történet Káptalanfán). Ha az emberrel ilyen szakítás történik, akkor legtöbbször nem csak a másikban csalódik, hanem a másik nemben is, és bizalmatlanságban kezd élni a súlyos sérüléstől velük kapcsolatban. Ugyanez a helyzet a félrelépéskor. Maga a félrelépő fel sem fogja milyen érzéseket, és önértékelési válságot okoz a másikban a tette. S az eredmény hasonló. S alacsony önértékelésünket nehezen viseljük, bár kétes módszerekkel próbáljuk visszaállítani.

Önértékelésünk javul, ha másokat lépten-nyomon leértékelünk, s kimutatjuk: mi többek vagyunk nála. Ezzel a reakcióval egymás után másoknak is az önértékelését romboljuk, s ez különösen jól sikerül azok felé, akik már átéltek ilyen válságot. Mint a fertőzés, úgy terjed ez szét. És ha egy társadalomban ez gyakorivá válik, akkor nem csodálkozhatunk, hogy a tagjai jórészt boldogtalanok, és pillanatnyi örömökkel akarják a boldogságot kompenzálni (mások lealázása is pillanatnyi örömként hat). A gyerekek a boldogtalan családokból magukkal hozzák ezt az érzést, és a hozzá tartozó reflexet. Valóságosan sérültek ugyan. de ezt vélik természetes állapotnak, és keményen tagadják, hogy sérültek lennének. A trolloknak csaknem a 100%-a ilyenek közül kerül ki, vétlenül, és egyfajta külsőleg mutatott magabiztosság jellemző rájuk, miközben belül nagyon is alulértékelik önmagukat. Ezt adja a szülői háttér amelyből mihamarabb igyekeznek menekülni.

Bár a kiindulópont egyeseknek sejthető, de még néhány további hatást kell felvonultatni a teljesebb kép kedvéért, hogy világossá váljon a megoldás szükségessége.
Ezt azonban majd egy következő részben ismertetem.

ON