A téma fontos!

Különösen azért mert még mindig nem vesszük észre mi az a globális közeg amelyben megjelenik mint következmény egy 50 éve elindult folyamatnak.

S rendkívül fontos lenne, hogy pártpolitikától függetlenül tudjunk róla tárgyalni (bár az Aktuálpolitika pont azért van, hogy az előbb említett folyamat másik következményét, vagyis a sok évtizedes hatások által felgyülemlett, s szinte robbanásig feszítő gőzből, legalább a politikai agymunka oldaláról engedjen ki egy kicsit egyeseknél).

Sokaknak azonban - érthető módon - az az érdeke, hogy az alapprobléma rejtve maradjon, és pártpolitikai (rég megunt, s lejáratott szlogenekkel) eltereljék önmaguk felelősségéről a figyelmet.

Ha megtudjuk miről is van szó, akkor az annyira hihetetlennek tünik, hogy nem vagyunk képesek elfogadni, pedig a tudomány már két oldalról is megtámogatta a baj gyökerének jogosultságát.

Mielőtt azonban e soklépcsős következményfolyamat elejére térnénk, elemezni kell a topiknyitóban felvetett helyzetet, amely nem más, mint a legkésőbb két évtized múlva beköszöntő katasztrófa - már jól érezhető - előszelének az egyik megnyilvánulása.

A túlnépesedés bűvöletében élünk, pontosabban az egyébként valós, és a III. világban zajló nagy népességszaporulattal igyekeztetnek gondolatilag elkápráztatni minket, nehogy észrevegyük az ennél súlyosabb, és hamarosan maximális erővel ránk törő válság hatásait, amelyet az a rohamos népességfogyás okoz, amely pedig az egész fejlett nyugati civilizációban mutatkozik (így pl. az USA-ban is ugyanúgy). Az a szembekötős módszer, amellyel ezt látszólag korrigálni akarják, csupán látszatmegoldás, és csak súlyosbítja a helyi válságokat.

Miről is van szó? Érintőlegesen írnak már hébe-hóba az "elöregedő társadalom" kórképéről, és egy pár helyen (japán, kína) a tünetek fokozottabban jelentkeznek. A népességfogyásnak az a jellemzője, hogy ha beindul, akkor egy ideig jobbnak tűnik a helyzet, mert kevés gyermekkel kell számolni, amely a társadalomra, s tagjaira mindenképpen kisebb terhet ró. Ám sok évtized elteltével a helyzet megfordul. Egyre több öreg, eltartandó lesz, s egyre kevesebb olyan ember aki munkaképes. S ez igaz a kvalifikáltabb, sőt nemproduktív munkakörökre is. Az emberek többsége kénytelen az öregekkel foglalkozni (az egészségügy ezt már évtizedek óta válságként éli meg az egyre több beteggel, s hozzájuk kevés munkaerővel). Most pl. a rendőrség is lassan, s egyre fokozottabban e hatás alá kerül, mert az aktív munkára fiatalok kellenek. Ám - most az egyéb, ám alapvető okokat félretéve - ki az a felnőtt aki sok gyereket vállal, miközben számos időssel is foglalkozni kell, vagy ha konkrétan nem is, de a megtermelt pénzének a nagy részét az idősek eltartására, azok anyagi forrására kell fordítani, tehát a sok munka mellett kevés pénz megy haza. Azaz a népességfogyás nemhogy fennmarad, hanem egyre csak súlyosbodik (a lakosságfenntartó 2.1-es ráta helyett ma már átlagosan a legtöbb országban csak 1.4-et mérnek). Vagyis romlóvá, s elviselhetetlenné válik a társadalmi léthelyzet.

Persze vannak más jelek is, melynek tárgyalása nem ebbe a topikba való, ám mindig az jön ki, hogy ha az egyik helyet javítani kívánjuk, az a másik kárába kerül (nem tudjuk melyik kezünkbe harapjunk). Ilyen pl. a nyugdíjrendszer ellehetetlenülése, és minden olyan más alternatív megoldás (biztosító, megtakarítás) értelmetlenné válása, hiszen nem lesznek meg a források megfelelő mennyiségben (bizt. díjak, hitelfelvételek).

Vannak olyan országok, amelyek az elmúlt évszázad során rengeteg tartalékot halmoztak fel (más országok kárára), s ott pénzügyi oldalról még rövid ideig orvosolhatónak látszik a helyzet (ezek munkaerőt csábítanak el, nagy fizetést adva), de az emberi tényezőn később nem tudnak változtatni (míg kb. 100 évvel ezelőtt 100 munkaképesre csak 8 öreg jutott, ma ez a szám már 128!).

A történelem során kisebb területekre lokalizálva előfordult már hasonló jelenség, amelyet kényszer-betelepítésekkel próbáltak orvosolni, ám az nagyon hasonló kultúrájú embercsoportok esetén is rengeteg feszültséget szült, és gyakran inkább a betelepültek szaporodtak el, és vették át az elfogyó őslakosság helyét. Távoli kultúrák együttélése mindenütt elkülönüléssel valósul meg, az asszimiláció a legritkább eset. Inkább a helyi lakosság asszimilálódik hozzájuk, s a kulturális színvonalukhoz. A szórványosan megjelenő, és magas intelligenciával megáldott egyes személyek esetei pedig nem szignifikánsak, és tudni kell, hogy ők egy számukra szokatlan társadalmi rendhez való igazodás feszültségében élik le itt az egész életüket. Ne számítsunk tehát arra, hogy pl. a rendőrségi állomány tagjai között egy ilyen személy felelősségteljesen mindenben az itteni létmódnak megfelelő módon dönt kritikus esetben. Ez csak akkor lenne lehetséges, ha gyakorlatilag csecsemőkorától kezdve ebben a kultúrában nő fel, más kultúra befolyása nélkül (pl. helyi szülők nevelik fel).

Egyelőre csak ennyit, bár a teljes megértéshez és ahhoz, hogy a fentieket valóságosnak fogjuk fel, még jópár bejegyzésre szükség van, melyek közül azokat amelyek nem a jelenlegi témához kapcsolódnak - külön jelezve - OFF-ként fogom közölni.