Ez pontosan így van. De ezt még felhozni is tilos. Ha valaki a Magyar Krónikákra hivakozni merészel, minden történelmi diskurzusból kizárják. Ez már amolyan "tudományos" hagyomány. Például képtelenek mit kezdeni azzal, hogy Atilla seregeket küldött a muszlimok ellen Hispániába, holott a töri könyvek szerint az 300 évvel később történt... ajjaj megint a fránya 300 év...:D:D:D
Ahogy azzal se tud mit kezdeni, hogy egyes iratok az avarokat nevezi vandálnak, más iratok a vandálokat vangárnak, sőt vengernek is.....
És azzal se igazán tudnak mit kezdeni, hogy a Vandál királyság területét mai napi Maghrebnek hívják. De kételen mit kezdeni, a sehol máshol fel nem lelhető településnevekkel se: Ben Attali, Ait Atelli, Abd el Kader, Kadiria (Kádár névre utal), Bichara, El Behara, Al Magar, Landor, Nandor, de megtalálhatjuk a szkíta népneveket is Baskírtól a Besenyőig és még napestig sorolhatnám. Mert lehetne véletlen is, ha volna ilyen mondjuk Szaud Arábiában, Irakban meg Kuvatiban.... csakhogy nincs. Kizárólag az egykori Észak Afrikai Vandál királyság területén.
De például olyan királyok voltak a vandáloknál mint Geis-erich, Hun-erich, Geila-mir. Namármost, se előtte, se utána, soha egyetlen más állítólagos germán népnél se voltak magyar kezdetű nevek. A Geis a Géza, A Hunt aligha kell magyarázni, a Geila pedig a Gyula egyik változata. De mondhatnánk akár Hispánia nevét is, ami az Ispán szóból származik, eredetileg kapitányt jelentett, vagyus Ispánia, a kapitányok földje. És persze véletlenül germán kapitányokról van szó.
De ha ezt leírtam volna szegény Ulrichnak, már agyvérzés közeli állapotban lenne.....