Nem. Még annál is pesszimistább vagyok. Miként a reálisan pesszimista Ungváry Rudolf egy tavalyi írásában:

"Közben az ellenzéki értelmiség fia­talabbja a humor, az irónia és a gúny erejében bízik, és jól megvan egymás között. Azzal, hogy kikből áll még rajtuk kívül Magyarország, és milyen rendszerben élünk mindannyian – és fogunk még egy ideig, csak kevesen néznek szembe, mert vagy attól félnek, hogy akkor öngyilkosnak kellene lenniük (hiszen olyan nem lehet, hogy visszatérjen, ami nem térhet vissza), vagy attól félnek, hogy akkor kénytelenek lennének sok mindenről, de főleg a zavartalan életükről egy időre lemondani, ha tényleg változást akarnak. Mert ezt a rendszert a még nagyobb rohadás és népmozgalom nélkül megdönteni már nem lehet. Addig meg marad az önáltatás, hogy például a zsarnokság alamuszi bábja nem írja alá a CEU elleni törvényt, mert „biztos vagyok abban, hogy Ön felette áll az ilyen szenvedélyeknek”. Vagy ki-ki a „sajnálatosan sérülnek a demokrácia elvei” kezdetű nótáktól az „azért még azt nem lehet mondani, hogy diktatúra volna” dallamokon át a főleg „rejtett fasizmusról pedig egyáltalán nem lehet beszélni” kórusművekig húzza magának a lelki talp alá valót. Belül meg minden „zokog, mint malom a pokolban”.

Na, ennyit a várról és a lekvárról. Melybe mindezek ellenére egyszer az O1G és falkája belekerül.