Nem azt írtam, hogy a személyiséged egyedül forr ki, hanem hogy 40 éves korodra már kiforr, nem ezután fogsz alapjaiban megváltozni (hacsak nem ér valami szörnyű tragédia, aminek hatására döntően megváltozol, de most ne egyedi esetkben gondolkodjunk, hanem általánosságban). Nyilván a környezeti hatások IS formálják, senki nem él egy zacskóban. Felnőtt korodra lehet a szokásaidon, hozzáállásodon kicsit (árnyalatokat) még csiszolni, de a gondolkodásod, világképed, jellemed már nem fog utána megváltozni.

Azt sem írtam sehol, hogy öncélúan mozogna az ember. AZt írtam, ehhez ne mindig mások segítségére, a sült galambra, lottóötösre szoruljon, mert az egyedüli biztos pont az életében önmaga. Nem lehet mindig arra építeni, hogy majd mások megoldják helyetted. És ha kiköt egy társ melletted, akivel együtt vehetitek fel a harcot (nem egymással! az élettel), akkor az csak bónusz. Így írtam. Nem azt, hogy együtt nem lehet, hanem azt, hogy a ember szakadjon el a kóros társfüggőségtől meg attól, hogy mindig más oldja meg a gondjait.

Egyébként látom, merre próbál elmenni veletek ez a beszélgetés, de anélkül, hogy IRL-dolgokat kelljen most leírnom, megjegyezném, hogy amiről most így elméleti síkon beszélgetünk, az hmmm, nem érintett (és nem is fog) személyesen, egyetlen eddigi élethelyzetben sem engem. Csak úgy mondom. :)