A mindennapok Harcosai

 

„Előfordul, hogy mi is sírunk” – 33 év a betegágy mellett

 

  https://www.nlcafe.hu/egeszseg/20180921/onkologiai-osztaly-rakbeteg-gyerekek-fonover/?fbclid=IwAR27zZ2vgG2wEYsYg4kIiDVCWZLVIiMJOapguqj1Cl56vnxhkVjTak0Fvc4

"Bevallom, nem erre számítottam. Egy kórházi osztály, ahol rákos gyerekeket gyógyítanak, talán nincs is ennél szomorúbb hely a világon, gondoltam. Így azt vártam, vagy legalábbis valami hasonlót, hogy itt majd a fehér köpenyes személyzet csendben oson szájmaszkja mögé rejtve arcát a hófehér folyosón, melyből a kórtermek nyílnak, gyerekek fekszenek infúziós állványok árnyékában…

 

 

Betegre, szülőre egyformán vigyáznak.

De a főnővér azt is bevallja, hiába tudja ő és minden kollégája elméletben, a gyakorlat felülírhatja ezt. És felül is írja. Tudok olyan esetről, amikor egy tinédzsert kísértek az utolsó óráiban, és Erzsike bejött éjszakára, hogy itt aludjon az osztályon, ha bármikor szükség van rá, ott teremhessen a gyerek, a munkatársak mellett. „Igen, van, amikor mi is sírunk – mondja a főnővér: valahogyan nekik is meg kell szabadulniuk a stressztől. – De ezt a többi szülő nem láthatja, nem is látja meg. Azt az érzést nem lehet szavakba önteni, amikor a gyermekét éppen elvesztett szülő így búcsúzik tőlem: Erzsike, maga mindent megtett.”

Mindketten szülők vagyunk magunk is. Ebben a pillanatban nem az ápolónő és az újságírónő, hanem két édesanya néz egymás szemébe."