Nyissuk már ki szemeinket feleim.
Régen a múlt ködébe vesző legenda az, hogy a nők akarnak (jobban) gyereket. Dehogy akarnak. Társat sem. Köszönik, jól elvannak. Egy elvált vagy özvegy nő évtizedeket(!!) simán leél egyedül. MInden szomorkodás, vagy társ-igény nélkül.(Az egészet ráadásul jól megfejelik a romantikus filmek az orbitális fasságokkal.)

Férfinál ilyet elvétve látunk. Vagy lecsúszik, vagy rövid időn belül lesz mellette új nő.(Ide nem értve a megrögzött agglegényeket. Ami nem valamiféle cukker kifejezés, hanem akármilyen mentális hozadék, kényelem, stb.)

A szülés fáj, nem kösz. A pasi nem szuperhiper nem kösz. Most a karrierem érdekel, nem kösz. Még nem állunk (állok) úgy anyagilag, nem kösz. stb stb stb
Nincs utódlási kényszer. Nagyjából mint az állatvilágban....ott is a hím küzd az utódnemzés jogáért.
ROmantika, szerelem, hahahah....valljuk meg a nők, azért egyrészt kevésbé éreznek mélyen mint a férfiak (a férfiak totál be tudnak kattanni a szakítástól... és itt nem a sztereotíp "biztos birtokolni akar" mantráról van szó) másrészt a fogyasztói társadalom letéteményesei a nők, totál ki vannak szolgálva, miért is akarnának alkalmazkodni?

Ahogy azon a festményen volt....macskák. Macskák a babakocsiban az etetőasztalnál, stb.Azok az új gyermekek.
Aztán a harmadik világ szaporodói meg majd szépen ledöntik ezt az szuper emancipált önimádó feminista LIMEST.