Tegnap jártunk a Nagytétényi Kastélymúzeumban, megnéztük a karácsony előtt esedékes fa-díszítési kiállítást. Ahogy illik és szokás, már tíz órára odaérkeztünk, be is engedtek, csak éppen az derült ki, hogy ez a múzeum szokatlan módon hétköznap csak tizenegy órától van nyitva. Szerencsénk volt, mert egy teremőr beérkezett, és hajlandó volt elkísérni minket. Hálás köszönet érte! Így aztán megnézhettük a különbözőképpen díszített fákat, sok érdekes ötlet volt. Az én kedvencem az, amelyiken a családtagok képei függtek a fán. Volt olyan is, ahol csinosan elrendezve a padlón is díszek hevertek. Mondtam is, hogy itt egészen biztosan nincs macska! Valószínű, hogy kutya sem.

Persze hogy jó alaposan megszemléltük a bútorokat is, szép darabok voltak bár olyat is láttam, amivel sehogyan sem tudtam összebarátkozni. Viszont nem valószínű, hogy felkínálják hazavitelre.

Az íróasztalokat hosszan nézegettem, és megkérdeztem, van-e bennük titkos fiók. A teremőr szerint minden akkori íróasztalban volt ilyen, de csöppet sem könnyű felderíteni a restaurátoroknak, hiszen a legtöbbet nem csak úgy ki kellett húzni, néha két-három gombot is meg kellet nyomni, meg valamit elfordítani hozzá.. Viszont az valószínű, hogy ha van is rejtett fiók, érték nem nagyon lehet benne. Persze kérdéses, ki mit tart értéknek, hiszen lehet, hogy nem aranygyűrűt találnak benne, hanem például egy olyan levelet, amit például Kazinczy Ferenc írt. Az irodalomtörténészek biztos örülnének neki!

A cserépkályhákat is nagyon szerettem, nem volt köztük két egyforma.

Kaptunk egy jóleső ráadást is, mert az egyik szobában óragyűjtemény volt kiállítva. Ehhez tényleg meg kellett várnunk a tizenegy órát, de ez nem esett nehezünkre, bőven volt még nézegetnivaló.

Az órákat egy magángyűjtő ingyen ajánlotta fel a múzeumnak, azzal a kikötéssel, hogy ha egy-egy példányt máshol akar megmutatni, akkor azt kölcsönkérheti. Itt tilos volt fényképezni, és csak ötösével lehetett bemenni. Ez sem volt baj, mert amúgy is csak akadályoztuk volna egymást, ha többen vagyunk ott. Sok volt a kandallóra tehető díszóra, és ezek egyikéhez a hozzáillő két gyertyatartó is ott volt. Érdekes módon volt olyan óra is, aminek a szerkezetét is látni lehetett, mert csak üveglap fedte, Nem így állították ki, eredetileg ilyennek szánták.

Kb. tizenöt zsebóra is volt, ezek jó része nem túl meglepő módon Svájcból származott, egy kettő Franciaországból. Az időtartam nagyjából 1925-1965 között volt.

Egy olyat is láttunk, amiból állítólag ez az egy van a világon, vagy legalábbis ez az egy ismert.

Érdekes egybeesés, hogy pár nappal a látogatás előtt kezembe került a Vilma doktorasszony című regény, ezért, amikor megláttam, hogy az odavezető út Hugonnai Vilma nevét viseli, az jutott eszembe, hogy a kastély az ő családjáé lehetett. A falra kitett tábla szerint ő és jó egynéhány testvére itt született.

Ebben az évben viszont nem lesz több múzeum, prózaibb elintéznivalóim vannak és lesznek. Lásd nagytakarítás.