Ha nem is minden család érintett, de minden családban ismertek valakit, akivel megtörtént - tömeges nemi erőszak a háborúban
https://nepszava.hu/3017917_ha-nem-is-minden-csalad-erintett-de-minden-csaladban-ismertek-valakit-akivel-megtortent-tomeges-nemi-eroszak-a-haboruban
A társadalmi dráma leegyszerűsítése nagyon veszélyes - interjú Pető Andreával az "Elmondani az elmondhatatlant – A nemi erőszak története Magyarországon a II. világháború alatt" című könyvéről.
"– A katonák által a II. világháborúban elkövetett nemi erőszakot hosszú ideig elhallgatás vette körül. Ez egyfelől intézményes elhallgatás volt, azaz nem volt hol beszélni róla, hiszen az elkövetők, azaz a Vörös Hadsereg katonái felett a magyar államnak nem volt hatalma, a bírósági ítéletek pedig csak esetlegesen hozzáférhetők az orosz levéltárakban. Másfelől az áldozatoknak a személyes térben is rendkívül nehéz volt beszélniük erről, és a hallgatás sok esetben a továbbélés és a közösséghez tartozás záloga lett. Harmadrészt az elhallgatás nemzeti is volt. Hiszen a háborús nemi erőszak nemzeti keretben is értelmeződik (az „oroszok” megerőszakolták a „magyar nőket”), és a történet újraelmondása a vereséget és a szégyent erősíti. A jogrendszer működése is csak erősítette a csendet, hiszen a bíróságon az áldozatnak kell bizonyítania, hogy egy nemierőszak-eset megtörtént, ami gyakran hosszadalmas és megalázó procedúra. – Vagyis a nemierőszak-esetek nagy része rejtve maradt? – Igen, mivel a téma intim és személyes, az elkövetők, az erőszakot elszenvedők és a tanúk más és más okból, de egyaránt abban érdekeltek, hogy ne beszéljünk az eseményről. A nemi erőszakról maguk az áldozatok a szégyenérzés vagy a hiányzó szókincs miatt, esetleg a meghallgató közeg hiányában hosszú időn át hallgattak. A háborús körülmények között az erőszakot elszenvedőket gyakran meg is ölték, így nem maradt sem tanú, sem forrás a bűntényről..."
(megemlitem, hogy a koncentracios lagerekben voltak olyan barakok, ahol a Nemet katonak kielhettek szexualis gerjedelmüket, ösztöneiket !
Azokban viszont zsido lanyok es asszonyok szenvedtek el az eröszakot ! :( )