Zbigniew Herbert

A természetrajzos

Arcát már nem tudom
fölidézni

fölöttem állt magasan
szétvetve hosszú lába
láttam
az aranyláncot
a hamuszürke zakót
a vézna nyakat
s ahhoz odatűzve
a halott nyakkendő

ő mutatta először nekünk
a döglött béka lábát
ami tűvel érintve
hirtelen összerándult

ő vezetett minket
arany pápaszemén át
ükapánk
a papucsállatka
intim életébe

ő hozta
ama sötét magot
amit úgy nevezett: anyarozs

biztatására
lettem apa
életem tizedik esztendejében
midőn feszült várakozás után
a vízben áztatott gesztenyéből
kibujt a sárga csíra
és köröskörül minden
dalolt

a háború második évében
megölték a természetrajzost
a történelem zsiványai

ha az égbe került -

sétál talán
a hosszú sugarakon
szürke harisnyás fényeken
Hálója hatalmas
doboza zöld
hátán himbálja vidáman

de ha nem került föl -

ha az erdei ösvényen
galacsinhajtóval találkozom
ahogy küzd a homokkupacra

odamegyek
összeütöm a sarkam
s mondom
- jó napot, tanár úr
megengedi, hogy segítsek -

gyengéden átemelem
nézek utána sokáig
amíg eltűnik
a lombfolyosó végén
a homályos tanári szobában

_{/Nagy László ford./}