No, majd elmeséled Kepest, kíváncsi vagyok. Egyszer élőben is volt szerencsém hozzá, Krasznahorkaival beszélgetett.

Dosztojevszkijt azért szeretem, mert nagyon szépen levetkőzteti az embert, lehámozza a különböző rétegeket a lélekről, míg ott áll pőrén és csupaszon, védtelenül, miközben a fizikai valóságban alig van történés, bent meg szinte tízes skálájú rengések mozognak. Tavaly télen a Karamazovot olvastam, sírtam és volt egy rész, ami katarzisos volt. De ez tényleg egyéni.