CiniKuss Creative Commons License 2018.11.28 0 0 206

Nem egy gyerek kell, hanem még kettőnél is több!

A szülőképes nők legalább felének csak egy gyereke van (a gyerek-projekt ezzel kipipálva), vagy egy se. A nagy részük elvált, szingli, leszbikus, transznemű, vagy emancipált karrierista. Ilyen arányok mellett a többinek legalább 4-5 utódot kellene felnevelnie, hogy teljesüljön a népesség fenntartáshoz szükséges 2.1-es ráta. Ez azonban minden magasan civilizált területen átlagosan csak 1.4 értékű (USÁ-ban is!), tehát nagy a baj. Nálunk ez átlagosan szintén ennyi, ám csak 0.8 lenne, ha nem segítenének be a kisebb létszámú, több száz éve itt élő, multikulturális helyi migránsaink, akiket képtelenség volt ennyi idő alatt asszimilálni, s még a régebbi erőszakos módszerek sem jártak sikerrel.

 

Emiatt azonban súlyos hiba a nőket okolni, inkább azt kellene boncolgatni, hogy mi vezetett idáig pont azokon a területeken, ahol sokkal civilizáltabbak az emberek, mint máshol.

 

(egyébként pedig volna lehetőségük olyan helyre ahol az elsőt megszülhetnék, csak a szemléletileg önzővé pofozott szülők ezt nem kívánják biztosítani, hanem csak a saját jólétük hajszolásával vannak elfoglalva)

 

Előzmény: András aki jár (202)