Rövid zsákutca, hogy „majd én jól fogom szeretni, és attól megváltozik”

„Házilag ne kísérletezzünk a nárcisztikus ember gyógyításával” – ajánlja Orvos-Tóth Noémi pszichológus. A most megjelenő, Egy nárcisztikus hálójában című könyv szerzőjének közelgő szalonestje előtt tettünk fel néhány kérdést.

HVG Extra Pszichológia (HVG): A nárcizmus bizonyos fokig rendben van, hiszen az az egészséges, ha jó véleménnyel vagyunk önmagunkról, ha mozgósítani tudjuk magunkat a céljainkért, vágyainkért. Honnan kezdve mondhatjuk, hogy valaki nárcisztikus?

Orvos-Tóth Noémi (O-T.N): A nárcizmusra is igaz: az arany középút lenne az üdvözítő. A túl sok éppolyan elviselhetetlen, mint a túl kevés. Az előbbibe a környezete rokkan bele, az utóbbiba maga az egyén. A nárcisztikus érzések, viselkedésminták tehát nem önmagukban üldözendők, mert nem ördögtől valók. Az egészséges önbecsüléshez, a kreativitáshoz, a kitartáshoz kell, hogy higgyünk önmagunkban, hogy képesek legyünk pozitív képekben gondolkodni a személyiségünkről. Megfelelő adagban ez éltető erő, amire mindnyájunknak szüksége van. Probléma abból adódik, ha már csak magunkról tudunk gondolkodni, ha elvész az igazán mély érdeklődésünk a másik ember iránt, ha a kapcsolat kizárólag énerősítő funkciót tölt be: szeress, csodálj, szolgálj, érts meg, támogass, higgy bennem – és cserébe ne várj semmit. Ez a nárcisztikus kapcsolatok belső logikája. Az adok-kapok helyébe az „add, ami nekem kell” parancs lép. A túlzott nárcisztikus vonásokkal jellemezhető ember belső bizonytalanságai, hiányai miatt önmagára fixált, saját kis univerzumának közepén áll, és ebből a pozícióból nem is nagyon képes kilépni. Bármi történik, mindig az a kérdés, rá milyen hatással vannak az események, neki mit jelent, ő mit profitál, vagy éppen nem profitál belőle.