Edna St. Vincent Millay: Tizenötödik szonett

"Csak amíg ezt a szálat elszívom,
egy pillanat, és mindjárt vége lesz,
a padlóra halk hamu permetez,
és lándzsaként a szemközti falon
a lángok fénye árnyat árnyra von,
míg szól a furcsa-bús zene, a dzsessz -
most engedek csak álmaimnak, ez
a pillanat a végső alkalom
hogy lássalak, de aztán vége, kész.
Majd gyorsan elfeledem arcodat,
vonásaid, a színeidet, és
mosolyod is - de soha a szavad.
Az időben e perc a napsütés -
ám visszfény csak: már lebukott a nap."

forditotta: Szabó T. Anna

A képen a szerző.